<p>A Szolnok szakvezetője és játékosai valóra vált álomnak nevezték, hogy az együttes a férfivízilabda Bajnokok Ligája Budapesten rendezett hatos döntőjének szombati fináléjában 10:5-re legyőzte a címvédő horvát Jug Dubrovnikot. </p>
Vízilabda BL: valóra vált a szolnokiak álma
A szolnokiak a magyar házi elődöntőben az egrieket verték (7:5), a Dubrovnik pedig az olasz Pro Reccót gyűrte le (10:9).
A döntőben a szolnokiak rögtön második támadásukból gólt szereztek Prlainovics löketével, de a címvédő Markovic találatával egyenlített. A vártnak megfelelően mindkét fél rendkívül keményen védekezett, a „reteszt” végül fél perccel a nyitó játékrész vége előtt Jokovic törte fel a Jug Dubrovnik részéről (1:2).
A második nyolc perc elején a magyar bajnok egyenlített (3:3), majd Vámos bombájával 5:4-nél újra vezetett. A hátsó stabilitás mellett elöl is eredményesen játszott Cseh Sándor legénysége, és Vámos is feliratkozott a kétgólosok közé, míg Nagy hárítása után a közönség egy része már a világbajnok kapus éltetésébe fogott.
A harmadik negyedben már háromgólosra nőtt a szolnokiak előnye (8:5), s mikor a záró játékrész felénél négy lett közte (9:5), a horvátok kezdtek hitehagyottá válni, miután ekkorra több mint hét perce nem vették be az önkívületi állapotban védő Nagy kapuját, aki a vizet csapkodva hergelte az amúgy is lelkes nézősereget. Kis Gábor a hajrában ötméterest értékesített, míg a címvédő az utolsó négy percben sem talált be. Így a Szolnok 10:5-ös magyar győzelemmel avatta fel a Duna Arénát.
„Nem indult jól a mérkőzés, de aztán nemcsak csapatként működtünk jól, hanem az egyéniségek is megvillantak – mondta a találkozó után Cseh Sándor vezetőedző. – Ez a szezon olyan volt, mint egy álom, hiszen minden sorozatban győztünk, ahol elindultunk.”
Vámos Márton azt hangsúlyozta, hogy aki elindul a Bajnokok Ligájában, annak az az álma, hogy megnyerje a sorozatot. „Ez pályafutásom legjobb éve, megnyertük a bajnokságot, a Szuperkupát és a Magyar Kupát is, majd diadalmaskodtunk a Bajnokok Ligájában, ennél jobban nem sikerülhet idény” – fűzte hozzá a világbajnok játékos. A 67 százalékos védési mutatóval záró Nagy Viktor csapata játéka mellett a hangulatot és a közönséget méltatta: „Hihetetlen, hogy ennyi ember biztatott minket, ez fantasztikus érzés volt. Örülök annak is, hogy okosan, taktikusan tudtunk játszani, és hittünk magunkban.”
A finálé utolsó gólját szerző Kis Gábor szerint a szolnoki csapat „az idén felért a hegyek csúcsaira, és megmászta a legmagasabbat is”. A center hozzátette, abban, hogy simán nyerték a döntőt, közrejátszhatott az is, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak ellenfelüknél, de nem gondolja, hogy ezen múlt volna a diadal. Varga Dénes elmondta, a nagy különbség annak volt köszönhető, hogy a Jug Dubrovnik nem tudott megújulni a mérkőzés második félére. „A mostani sikert pedig közvetlenül az olimpiai és világbajnoki cím mögé sorolom” – hangsúlyozta Varga Dénes, hozzátéve, a közel telt ház nagy segítséget, jelentett, mivel „nem csupán nézők, hanem szurkolók ültek a lelátókon”.
A győztes Szolnok 50 ezer euróval gazdagodott. A Jug Dubrovnik második helye 40 ezer eurót ért, a harmadik olasz Pro Recco 33 ezer eurót keresett, míg a negyedik Eger 31 ezer eurót kapott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.