Vizes vb - Cseh a legjobb idővel elődöntős, Hosszú és Jakabos is a 16 között

Barcelona |

<p>Cseh László a legjobb időeredménnyel jutott tovább az elődöntőbe a 200 méteres vegyes selejtezőjéből a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján. Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is a 16 közé került 200 m pillangón, egyedül Takács Krisztián búcsúzott 100 m gyorson a szerda délelőtti programban szerepelt magyarok közül.<br />&nbsp;</p>

Cseh Európa-csúcstartóhoz, és a szám "örökös" vb-dobogósához méltóan teljesített, s 1:57.70 perces produkciójánál senki nem tudott jobbat. Igaz, az alapvető cél másoknál, így a vb-címvédő és világcsúcstartó amerikai Ryan Lochte-nál is leginkább a továbbjutás kiharcolása volt.
   
"Érzésre nem volt rossz, de még dinamikusabban kell úsznom. Ma este a döntőhöz csipkednem kell magam, ott pedig még annál is több kell majd, mert nagyon erős a mezőny" - összegzett az MTI tudósítójának Cseh László.
   
Hosszú Katinka mosolyogva sétált át az újságírókkal való találkozásra szolgáló úgynevezett vegyeszónán, és csak annyit mondott, hogy neki erősen kellett kezdenie, s a végére kissé elfáradt, de az idejét rendben levőnek találta. Okkal, hiszen a 2:07.51 perccel összesítésben a második legjobbként várhatja az esti elődöntőt.
   
A 200 m női pillangó másik magyarja, Jakabos Zsuzsanna, aki a hetedik helyre került a 2:07.87-tel, ezúttal bőbeszédűbbnek bizonyult:
   
"Örülök az időmnek, azt hittem, hogy rosszabbat fogok úszni. Ezek szerint jó állapotban vagyok, de azt tudom, hogy a nyolcba jutáshoz még rá kell tennem egy lapáttal. Remélem, ott leszek a döntőben is."
   
A továbblépés a 87 indulót felvonultató klasszikus távon a 49.70 másodperccel 24.-ként záró Takács Krisztiánnak nem jött össze, bár ezt nem is lehetett elvárni tőle, annyira erős a férfi 100 méteres gyorsúszás mezőnye.
   
"Természetesen be akartam kerülni a legjobb tizenhatba, és ehhez jóval ötvenen belül kellett volna célba érnem. Ettől elmaradtam, viszont a fő számom, az 50 gyors előtt biztató ez a 49.70, hiszen ötven másodpercen belül teljesítenem délelőtt még sohasem sikerült, csak most" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?