Sport

Vizes Eb – Ukrán arannyal zárult a kontinensviadal

A mindössze 17 éves ukrán Olekszi Szereda nyerte meg a római vizes Európa-bajnokság utolsó aranyérmét, miután győzött a férfi toronyugrók egyéni versenyében.
author
MTI

2022. augusztus 21. 19:35

Vizes Eb
- TASR/AP-felvétel

Szereda a 12 fős finálé mind a hat sorozatában remekül teljesített, kiváló ugrásokat mutatott be, és végül több mint 30 pontos előnnyel utasította maga mögé a második brit Noah Williamset.

A bronzérem szintén a briteké lett Ben Cutmore révén.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hiba lenne eltörölni a Szövetség platformrendszerét

Bugár: Hiba lenne eltörölni a Szövetség platformrendszerét (VIDEÓ)

Az influenzajárvány eredményeként egyre több óvodát és iskolát zárnak be

Covid helyett influenza

Különös haláleset Nyitrán

TRAGÉDIA: Áthajtott a körforgalmon, fának ütközött, majd szörnyethalt egy sofőr

horvat brazil

Vb-2022 – Elődöntős Horvátország, kiütötték a brazilokat

matovic k

Vakarhatják a fejüket az éttermek, problémás Matovičék adóengedménye

börtön k

Súlyos börtönbüntetést kapott egy álhírterjesztéssel vádolt orosz ellenzéki politikus

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.