Vizes Eb – Nincs csalódottság a magyarokban, váltóban az éremszerzés a cél

Vizes Eb

Nem voltak csalódottak a magyarok a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyét követően, az érem nélkül zárt szám után a váltóra koncentrál a válogatott, melynek jó esélye van dobogós hely megszerzésére.

„Nem volt ez rossz így, az olaszok napok óta azt mondták, hogy nem lesznek hullámok, ez nem jött be nekik. Jól éreztem magam, az elején próbáltam jól helyezkedni, és a végén is megtettünk mindent. Azért szerencsére a regnáló világbajnokot, Gregorio Paltrinierit sikerült megverni” – nyilatkozott a vegyes zónában Rasovszky, aki nem sokkal az Eb előtt egy betegség miatt négy kilót fogyott, így a kontinensviadal előtt próbált visszajönni „mínuszról a nullára”.

Az olimpiai ezüstérmes megjegyezte, bízik benne, hogy ezzel a teljesítménnyel sikerült egy kis védettséget kiharcolnia a hazai rangsorban.

„Varázslatot nem tudtunk csinálni, nyilván nem olyan a formám, mint az előző években, pedig rengeteget dolgoztunk, egyéni csúcsokat úsztam medencében és a világkupán is jól ment, most ez nem jött ki” – fogalmazott a veszprémiek 25 éves versenyzője.

Rasovszky megjegyezte, bízik benne, hogy megrendezik a csapatversenyt, melybe mindössze öt nemzet nevezett. Igaz, a mezőny így is erős, mert a világbajnokság legjobb négy együttese - a német, a magyar, a francia, az olasz - és a spanyol küzd majd egymással.

Csapattársával, Betlehem Dáviddal kapcsolatban elmondta, az üldöző csapatnál megpróbált előre úszni annak érdekében, hogy kitakarja őt az olaszok látóköréből, a frissítésnél azonban nyilván megkapták az információkat, és megindult az olasz vonat.     

„Megpróbálta, veszteni valója nem volt” – utalt arra, hogy csapattársa a táv nagy részében jelentős előnnyel az élen haladt, de aztán beérték őt.

Olasz Anna arról beszélt, hogy élete egyik legnyugodtabb versenyét tudhatja maga mögött, az úszók sokkal inkább a hullámokkal voltak elfoglalva, mintsem egymással.

„A hajrában Beck lábvizén úsztam, és éreztem, hogy még bőven van bennem tartalék, erre az olasz Rachele Bruni bejött közénk a fordulónál, majd lemaradt tőle, és hirtelen akkorák lettek a hullámok, hogy nem tudtuk, hol vagyunk. Ezért az ő lábvizén folytattam. Sajnálom, mert talán az éremért is harcolhattam volna, de úgy vagyok vele, hogy a héten történtek után ez így jó.”

A táv jelentős részében vezető Betlehem Dávid elmondta, hogy az elején szerette volna kicsit megszaggatni a mezőnyt, hogy négyen-öten elvergődjenek egy bolyba, ez viszont túlságosan is jól sikerült, több mint húszméteres előnye után pedig úgy gondolta, akkor már nem áll le.

„Aztán lett még több, de az olasz szervezők nem könnyítették meg a dolgomat, hiszen nem kaptam kísérő hajót, amit normális esetben illik adni az élen állóknak. Utána a negyedik körtől akkora hullámok lettek, hogy alig láttam valamit, így szerintem a hat kör helyett olyan hetet úszhattam méterben. Azért büszke vagyok magamra, hogy a világ legjobbjait meg tudtam kicsit »nóziztani«. Még nem jött el az ideje annak, hogy nyerjek, de szerintem képes leszek rá” – fogalmazott Betlehem, aki szerint nagy szükség lett volna a szabályok által rögzített, itt azonban kimaradt három nap edzésre, mert meg lehetett volna tanulni a pályát. Hozzátette, mentálisan szétesett, amikor majd egy perc előnyét elveszítve az utolsó körben egyszer csak a két francia utolérte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?