Verstappen nyert, és Alonso is a dobogón

Verstappen.Bahrein.2023

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte az 57 körös idénynyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amelyen Fernando Alonso is felért a dobogóra.

Max Verstappen pályafutása során 21. alkalommal indulhatott a pole pozícióból, ráadásul biztató volt, hogy mellőle Red Bull-os csapattársa, Sergio Pérez startolhatott. A rajtot követően a Ferraris Charles Leclerc feljött a második helyre, míg negyedikként az olaszok másik pilótája, Carlos Sainz Jr. fordult el. A két Aston Martin, Lance Stroll és Fernando Alonso összeért, miközben a Mercedesekkel, Lewis Hamiltonnal és George Russellel csatáztak, de ütközés nélkül zajlott az első kör.

Verstappen gyorsan három másodperces előnyre tett szert, miközben mögötte nem változott a sorrend, egészen a 13. körig, amikor Alonso Russelt megelőzve jött fel a hatodik helyre.

Egy körrel később megkezdte az élmezőny az első kerékcseréket, de a helyezésekben nem volt változás. A 25. körben élesedett ki a Leclerc-Pérez csata, amelyet végül a mexikói nyert, és feljött a második helyre. A táv felénél a címvédő előnye már 14 másodperc volt csapattársa előtt, mögöttük Leclerc, Sainz, Hamilton, Alonso, Russell és Stroll autózott. A második kerékcserék során a Red Bullnál is akadtak bizonytalanságok, de Pérez a hiba ellenére sem vesztett pozíciót.

A 38. körben Alonso utolérte Hamiltont, és elkezdődött a két világbajnok csatája. A spanyol első előzésére azonnal válaszolt a brit, és visszavette az 5. helyet, de egy körrel később már az Aston Martin versenyzője nem adott esélyt riválisának. Ezt követően előjött a tavaly már-már megszokottá váló ferraris technikai hiba, megállt Leclerc autója. A virtuális biztonsági autós körökben többen is megjárták a boxutcát, és Fernando Alonso előtt felsejlett az esély, hogy dobogóra álljon. A kétszeres világbajnok fokozatosan utolérte Sainzot, és 11 körrel a vége előtt meg is előzte honfitársát. Mögöttük Hamilton, Stroll, Russell, Bottas, Gasly és Albon haladt a pontszerző pozíciókban.

A Red Bullok kettős győzelmét nem fenyegette veszély az utolsó körökben, Verstappen és Pérez mögött Alonso is magabiztosan haladt a harmadik helyen, benne volt azonban a pakliban, hogy Sainzot Hamilton is utoléri. Végül a Ferrarinál feltekerték, amit lehetett, és a spanyol maga mögött tartotta a hétszeres világbajnokot.

„Nagyon jól sikerült a verseny első szakasza, aztán már csak arra figyeltem, hogy megtartsam az előnyöm, hiszen bármi történhet a végéig. Úgy érzem, mindenhol harcban lehetünk ezzel az autóval. Nagyon köszönöm a csapatnak, hogy egy ilyen autót raktak össze” – foglalta össze az előző két óra és a téli tesztek eredményeit Max Verstappen, aki 36. futamgyőzelmét aratta, de Bahreinben most tudott először nyerni.

„Tökéletesen kezdtük a szezont, a tavalyi idénykezdethez képest ez előrelépés. Fantasztikus látni a srácokat, hogy mennyire élvezték ezt a futamot. Nagyon erős az autó. Ma nekem a rajton ment el a győzelmi esély, de hosszú még a szezon, egyre közelebb kerülök Maxhoz” – bizakodott Sergio Pérez.

„Ez egy fantasztikus eredmény a csapatnak. Mindenki ezért dolgozott egész télen az Aston Martinnál, és rögtön az első futamomon itt vagyok a harmadik helyen, hihetetlen. Nagyon élveztem az előzéseket” – mondta a mosolygós Alonso, aki 41 évesen 99. alkalommal állt dobogóra a száguldó cirkuszban.

A következő, Szaúdi Nagydíjat két hét múlva rendezik Dzsiddában.

Érdekes

Végeredmény, Bahreini Nagydíj

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33:56.736 óra
2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 11.987 másodperc hátrány
3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 38.637 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 48.052 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 50.977 mp h.
6. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 54.502 mp h.
7. George Russell (brit, Mercedes) 55.873 mp h.
8. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:12.647 mp h.
9. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:13.753 mp h.
10. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:29.774 mp h.

Érdekes

A vb-pontversenyek állása

Versenyzők:
1. Verstappen 25 pont
2. Pérez 18
3. Alonso 15
4. Sainz 12
5. Hamilton 10
6. Stroll 8
7. Russell 6
8. Bottas 4
9. Gasly 2
10. Albon 1

Csapatok:
1. Red Bull 43 pont
2. Aston Martin 23
3. Mercedes 16
4. Ferrari 12
5. Alfa Romeo 4
6. Alpine 2
7. Williams 1

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?