Milánó/Torinó. A Barcelona labdarúgócsapata 1:1-es döntetlent ért el a Juventus otthonában, s a Bajnokok Ligája idei kiírásában továbbra is veretlen. Az Internazionale Vieri góljával 1:0-ra legyőzte a Valenciát. A visszavágókat április 22-én, kedden rendezik.
Veretlen a Barcelona
Az idei BL-sorozatban 15(!) meccs után még mindig veretlen katalán klub edzője a visszavágóra egy másik Barcelonát ígért a szurkolóknak: – Ezen az estén jobbára csak védekeztünk, míg a Juve több helyzetet is elpuskázott, de abban biztosak lehetnek, hogy a Nou Campban nem ez lesz a helyzet, már csak a több mint 100 ezer szurkolónk miatt sem.
Christian Vieri révén jutott előnyhöz az Internazionale az FC Valencia elleni negyeddöntőben, de egyértelmű, hogy a visszavágón még minden megtörténhet. Hector Cúper jelenlegi és korábbi csapatának összecsapása pikánsnak ígérkezett, s a szerdai eredmény után nehéz az esélyekre tippelni, bár a milánóiak argentin trénere ezt megtette:
– Optimista vagyok, s azt mondom: minden esélyünk megvan az elődöntőbe jutásra. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy könnyű dolgunk lesz. Egyelőre annyi történt, hogy 1:0-ás előnyhöz jutottunk.
Rafa Benitez, a spanyolok szakvezetője mérges volt a vereség miatt, annak okát a gyatra helyzetkihasználásban és a hazaiak játékstílusában vélte felfedezni.
– Számos lehetőségünk volt, de nem tudtuk értékesíteni azokat. Sajnos az ellenfél korán gólt szerzett, s azután már érvényesíthette saját taktikáját. Csak a védekezéssel törődött, s időnként ellentámadásokat is vezetett. Az Inter játékosai visszatértek az olasz labdarúgást oly sokáig jellemző catenaccióhoz, pedig én többet vártam tőlük.
Nem véletlen Benitez bosszúsága, mert az 1:0-ás vereség – legalábbis a múlt alapján – kevés jót ígér. Tavaly az UEFA Kupa negyeddöntőjének első meccse 1:1-gyel zárult Olaszországban, majd az Internazionale 1:0-ra nyert a valenciai visszavágón. (MTI, ORIGO, TASR)
BL-KRÓNIKA
JUVENTUS–BARCELONA 1:1 (1:0), góllövők: Montero (16.), illetve Saviola (78.).Játékvezető: Micheľ (szlovák), 70 000 néző. JUVENTUS: Buffon–Thuram, Montero, Ferrara, Zambrotta (67. Zalayeta)–Camoranesi, Tacchinardi, Davids, Tudor (61. Birindelli)–Del Piero (82. Di Vaio), Nedvěd. BARCELONA: Bonano–Gabri, Puyol, F. de Boer, Reiziger– Overmars (83. Luis Enrique), Xavi (74. Gerard), Motta, Riquelme (63. Mendieta)–Saviola, Kluivert.
INTERNAZIONALE–VALENCIA 1:0 (1:0), góllövő: Vieri (14.). Játékvezető: Merk (német), 60 000 néző. Kiállítva: Emre (57.), illetve Albelda (57.). INTER: Toldo–Cordoba, J. Zanetti, Materazzi, Coco (31. Pasquale)–Conceicao (65. Okan), C. Zanetti, Di Biagio, Emre–Vieri, Crespo (80. Cannavaro).VALENCIA: Canizares–Reveillere, Ayala, Marchena, Carboni–Rufete (80. Mista), Albelda, Baraja, Vicente (85. Aurélio)–Aimar, Carew (66. Angulo).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.