Vendégesélyek Liptóban

Rózsahegy/Brünn. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is a Ružomberok és két magyar csapat, a Pécsi VSK és a bajnok GYSEV részvételével kezdődik meg a női kosárlabda Euroliga. A két magyar együttes idegenben; Csehországban, illetve Szlovákiában lép pályára.

Rózsahegy/Brünn. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is a Ružomberok és két magyar csapat, a Pécsi VSK és a bajnok GYSEV részvételével kezdődik meg a női kosárlabda Euroliga. A két magyar együttes idegenben; Csehországban, illetve Szlovákiában lép pályára. Ma 17 órakor a tavaszi negyeddöntőben elvérző soproniak Rózsahegyre látogatnak. Az 1999-ben és 2000-ben Euroliga-győztes szlovák együttes indulása – nehéz anyagi körülményei miatt – az utolsó pillanatig kétséges volt, s a pénzhiány következtében sok éljátékosa még az idény előtt eligazolt (a jugoszláv Gordana Bogojevic éppen a GYSEV-hez).

Ma szintén 17 órakor Brünnban a pécsiek vendégszerepelnek, már Béres Tímeával. (sr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?