MILAN LEŠICKÝ (Žilina): „Ennek a mérkőzésnek a legnagyobb értéke, hogy győztünk, csapatom játékában sok volt a hiányosság. A keret jó labdarúgókból áll, de egyeseknek magukba kellene szállniuk.
VÉLEMÉNYEK
DUŠAN RADOLSKÝ (Slovan): „Nehéz értékelnem a mai összecsapást, a fiúk teljesítménye messze elmaradt a szerdai kupamérkőzéstől. Csak a gól után kezdtünk aktívabban játszani, de ez kevés volt olyan csapat ellen, mint a Žilina.”
PECZE KÁROLY (Inter): „Nem sikerült megismételnünk a zsolnaiak ellen nyújtott jó játékunkat, képtelenek voltunk áttörni a Petržalka szervezett védelmét. Kevés helyzet adódott a csapatok előtt, az ellenfél egyet kihasznált, ezért nyert,”
VLADIMĺR WEISS (Petržalka): „Fegyelmezett teljesítményt nyújtottunk. A néző számára nem túl szép mérkőzésen, de úgy gondolom, egy góllal jobbak voltunk.”
JOZEF ADAMEC (Trnava): „Sokáig jobb volt az ellenfelünk, aztán átszerveztem a csapatot, s ez döntött. Végeredményben több góllal is nyerhettünk volna.”
ERIK BOGDANOVSKÝ (Ružomberok): „Bánt a vereség, mert a korábbi fordulókban jól játszottunk. Null-nullnál két nagy helyzetünk volt, nem rúgtuk be, s utána több helyezkedési hibát vétettünk, amit a hazaiak kihasználtak, így pontszerzés helyett kikaptunk.”
STANISLAV GRIGA (Dubnica): „Könyörtelen, ideges játékot hozott a mérkőzés, nem csoda, hiszen a kiesés elleni harc volt a tét. Győzni akartunk, sokat kockáztattunk, s erre ráfizettünk.”
ANTON DRAGÚŇ (Trenčín): „Az első félidőben gyengén futballoztunk, az egyenlítés után bátrabbakká váltunk, s mivel a hazaiak mindenáron nyerni akartak, fellazult a védelmük, s ezt kihasználtuk. A döntetlen talán jobban megfelelt volna a játék képének.”
BOHUMIL ANDREJKO (Košice): „A játék képe alapján a döntetlen igazságosnak mondható. Megérdemelten szereztünk vezetést, de később egy rövidzárlatot követően egyenlített az ellenfél.”
FRANTIŠEK KOMŇACKÝ (Púchov): „A szünetben megbeszéltem a játékosokkal, hogy aktívabban, határozottabban kell futballozniuk, így is történt, s ha jobban kihasználjuk a helyzeteket, akár győzhettünk is volna.” (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.