Vb-2022 – Costa Rica javított Japán ellen

japan costa rica

Kiütéses vereségét követően Costa Rica válogatottja egygólos győzelmet aratott a japán csapat felett a katari labdarúgó-világbajnokság első vasárnapi mérkőzésén az E csoport második fordulójában.

Az ázsiai szigetország csapata nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, egyértelmű mezőnyfölényben futballozott az első negyedórában, azonban közép-amerikai riválisa jóval szervezettebben védekezett, mint négy napja a spanyolok elleni kiütéses vereség alkalmával, így helyzet nem alakult ki a kapuk előtt. Az idő múlásával kiegyenlítetté vált a küzdelem, jószerivel kizárólag a két 16-os között folyt a játék a szünetig, a kapusoknak pedig egyáltalán nem volt dolguk.

Az első kaput eltaláló lövésre viszont egy percet se kellett várni a második félidőben, melyet ismét nagyobb lendülettel kezdtek a japánok, de Navas hárította Aszano próbálkozását. Tíz perc után ismét visszaesett az iram, meddővé vált az ázsiai gárda fölénye. A cserék sem igazán változtattak a játék menetén: Japán irányított, Costa Rica védekezett különösebb izgalom nélkül. A közép-amerikai csapat aztán a hajrá kezdetén teljesen váratlanul vezetést szerzett. Hátrányban a japánok nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, de a hátralévő időben már nem sikerült egyenlíteniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?