Példátlan példaképek

Polgári nevén Damián Emiliano Martínez a katari világbajnokság aranykesztyűs kapusa lett, ami annyit jelent, hogy őt választották a torna legjobb hálóőrének. Igaz, a döntéssel sokan vitatkoznak, ugyanis kimagasló teljesítménye miatt megérdemelte volna a díjat Livakovič és Bunu is. Szinte egyértelmű, hogy az ilyen típusú tornákon a legjobb játékosok a döntős csapatokból kerülnek ki, a döntéshozók nem tekintenek igazán visszafelé. Mindamellett, hogy ezekkel a díjakkal hatalmas elismerést kap az adott játékos, egy példamutató emberré is válik a rajongóknak. Az ominózus kérdés tehát az, hogy aki úgy viselkedik egy nagyszabású ünnepségen, mint Martinez, az megérdemli-e a díjat? Vagy tényleg csak a teljesítményt nézzük, s nem az embert, aki mögötte van és képviselni fogja a címet?

Összehasonlításképpen nézzük meg a testépítők legrangosabb versenyét! Ott egy kicsit más a helyzet, ami a díjazást illeti. Kai Greene sokunk számára ismerős lehet, nemcsak robusztus fizikumáról, hanem a modoráról is. A 47 esztendős testépítő megszámlálhatatlan versenyen vett részt, s nem kevés győzelmet tudhat maga mögött, viszont a legjobbaknak járó Mr. Olimpia címet nem sikerült bezsebelnie. Három alkalommal is fel tudott állni a dobogó második fokára, miközben a legtöbb alkalommal kijelentette a zsűri, hogy ő volt a verseny legkidolgozottabb sportolója. A címet mégsem ítélték meg neki, ugyanis nemcsak az számít, ami kívülről megjelenik, hanem az is, hogy ki képviseli ezt a címet. Kai Greene többszörösen tanúsított agresszív viselkedést a versenyek alatt, számtalan alkalommal keveredett botrányba, s kiváltotta a profi sportolóhoz „nem méltó viselkedés” titulust. Az, aki ilyen címeket birtokol, az kisebb-nagyobb közösségeknek mutat példát, nem lehet egy agresszor.

Emi Martinezről is elmondható, hogy a döntő napján profi sportolóhoz nem méltó viselkedést tanusított, viszont a ítélőbizottság nem igazán tudta felmérni a helyzetet. Sajnálatos módon már nem tudtak mit kezdeni a szituációval, hisz a játékosnak valószínűleg előre nem néztek utána, s úgy gondolták, hogy ez jó lesz így. Az argentin kapus, amint átvette a díjat, azt ágyékához emelte, és grimaszolva produkálta magát – állítása szerint azért, mert a franciák kifütyülték. Ez még nem indok arra, hogy a legjobbnak járó díjat így „megszentségtelenítse”, miszerint „ennyit ér”. (A jövő héttől lehet, épp néhány tizenéves alázza majd társait az iskolai grundon ennek köszönhetően…) Emberek ezrei követhetik a példáját, s ezzel azt adja át, hogy nem számít semmi, ő a legjobb, s mindent megtehet.

Ezek az igazán meggondolatlan dolgok, amelyek lavinákat indíthatnak el. Egy sportoló a társának, az ellenfelének és a sportágnak is meg kell, hogy adja a kellő tiszteletet, ezzel lesz méltó a „profi” címre. Tisztában vagyunk vele, hogy onnantól számít valaki profinak, hogy pénzt keres vele, de ez nem minden. Az eszmei értékeket is követni kell, s nem hagyhatjuk, hogy példátlan példaképek legyünk. Bár nagyon úgy fest, hogy milliók előtt milliót kaszálva mindent is lehet.