Változnak az időpontok

Nyon. Az Európai Labdarúgó Szövetség azt fontolgatja, hogy a jövőben módosítja az UEFA Kupa-mérkőzések időpontját, de a sorozatot – néhány klub javaslata ellenére – továbbra is kieséses rendszerben bonyolítja le.

Nyon. Az Európai Labdarúgó Szövetség azt fontolgatja, hogy a jövőben módosítja az UEFA Kupa-mérkőzések időpontját, de a sorozatot – néhány klub javaslata ellenére – továbbra is kieséses rendszerben bonyolítja le. – A Bajnokok Ligája második csoportkörének megszű-nésével lehetőség nyílik arra, hogy attól kezdve az UEFA Kupa találkozóit csütörtök helyett szerdán rendezzük meg, egy nappal a BL-meccsek után – mondta Gerhard Aigner, a szervezet főigazgatója. A szövetség júliusban döntött úgy, hogy a kontinens legrangosabb küzdelmének 2003-2004-es idényében már nem lesz második csoportszakasz. A határozatot azzal indokolták az illetékesek, hogy így a játékosok kevesebb mérkőzésen lépnek pályára, és nem lesznek túl nagy megterhelésnek kitéve. A jelenlegi kiírás alapján a BL első körének 32 csapata a második fordulóban szintén csoporttalálkozókat vív. A módosítás szerint azonban a 16 között már kieséses rendszerben, a nyolcaddöntővel folytatódnak majd a küzdelmek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?