Üzemben a pittsburgh-i henger

A nyugat-pennsylvaniai Acélváros, Pittsburgh újból hokilázban ég, annak ellenére, hogy dideregnie kellene az embereknek, ugyanis Hálaadás Napján leesett a hó.

Jason Blake (New York Islanders – balra) Anton Volcsenkóval (Ottava Senators) csatázik a korongértTASR/AP-felvételSorozatban harmadik meccsét nyerte a gárda, méghozzá az „állami” vetélytárs, a kelet-pennsylvaniai Philadelphia 7:2-es lehengerlésével. Ezzel a Pingvinek utolérték a Repülőket az atlanti csoport élén, s túl a szezon negyedén (21 meccs után) igen jól állnak. Mario Lemieux négy gólpasszal vette ki részét a fölényes sikerből, Jean-Sebastien Aubin pedig 41 lövést hárított.

A Nyugati főcsoport két legeredményesebb csapata, a Dallas és a Minnesota Texasban csapott össze. Október 17-én St. Paulban már találkozott a két gárda, akkor a Vadak győztek 3:1-re. Most fölényesre sikeredett a bosszú, a Stanley Kupa egyik esélyese 5:0-ra legázolta a mezőny legkisebb költségvetéssel dolgozó csapatát. Rangadót játszottak a Pepsi Centerben is, amelyen a Colorado és a St. Louis nem bírt egymással. A Lavina idén nem méltó nevéhez, 11 hazai meccséből csak kettőt tudott megnyerni, valahogy nem áll össze a támadójáték. Jaroslav Bednář és Andreas Lilja, két nappal azt követően, hogy a Los Angelestől egy csere keretében Floridába érkeztek, visszatértek abba az épületbe, a STAPLES Centerbe, ahol korábban játszottak, és döntő mértékben hozzájárultak a korábbi munkaadó felett aratott fölényes vendéggyőzelemhez. Bednář két gólban asszisztált, a mezőny egyik legjobbjának bizonyult. A Washington ugyan nélkülözi a lágyéksérülést szenvedett Jaromír Jágrt, de legjobb játékosa nélkül is simán intézte el az utóbbi kilenc meccsén nyolcadik vereségét elszenvedő Calgary együttesét. A pazar formába lendült svéd center, Michael Nylander egy gólt és három asszisztot jegyzett, azaz benne volt a keze mind a négy hazai találatban, Szergej Goncsar, a liga egyik legjobb hátvédje pedig két gólt ütött. Nylander utóbbi három meccsén tíz pontot szerzett, 4 gól, 6 gólpassz megoszlásban. A kanadai pontlistán továbbra is Mario Lemieux áll az élen 21 meccsen szerzett 45 pontjával (10 gól + 35 gólpassz), Mike Modano (Dallas) és Joe Thornton (Boston) a második 29 ponttal (10 + 19). Marián Gáborík (Minnesota) 24 pontot gyűjtött (15 + 9), s a 10.

EREDMÉNYEK: Los Angeles–Florida 2:5 (0:0, 1:2, 1:3), g.: Pálffy, Schneider, ill. Kozlov 2, Nilson, Ozolins, Huselius; 17 000 néző.

Anaheim–Phoenix 2:2 (0:0, 0:0, 2:2), Kariya, Trnka, ill. Briere, Savage; 12 000 néző.

Dallas–Minnesota 5:0 (2:0, 1:0, 2:0), Arnott, Dahlen, Guerin, Modano, Young; 19 000 néző.

Colorado–St. Louis 4:4 (0:1, 3:1, 1:2), Hinote, Keane, Sakic, Nedorost, ill. Mellanby, Salvador, Stillman, Tkachuk; 18 000 néző.

Nashville–San Jose 4:2 (1:1, 1:1, 2:0), Johansson 3, Delmore, ill. Graves, Sturm; 11 000 néző.

Detroit–New Jersey 3:2 – hosszabbítás után (1:1, 1:1, 0:0 – 1:0), Draper, Hull, Bikov, ill. Friesen, Stevenson; 20 000 néző.

Pittsburgh–Philadelphia 7:2 (2:1, 3:0, 2:1), Hrdina, Kovaljov, LaCouture, Laukkanen, Morozov, Nieminen, Straka, ill. Primeau, Roenick; 17 000 néző.

NY Islanders–Ottawa 2:2 (1:1, 1:1, 0:0), Isbister, Weinhandl, ill. Arvedson, Bonk; 15 000 néző.

Washington–Calgary 4:2 (0:0, 3:1, 1:1), Goncsar 2, Metropolit, Nylander, ill Begin, Niedermayer; 14 000 néző.

Carolina–Vancouver 2:3 (1:1, 1:1, 0:1), BrindAmour, Hedican, ill. Jovanovski, Linden, H. Sedin; 15 000 néző.

Buffalo–Tampa Bay 1:1 (0:0, 1:0, 0:1), Varaďa, illetve Modin; 12 000 néző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?