Sport

Újraválaszották a WADA elnökét

Glasgow | Újraválasztották vasárnap Craig Reedie-t, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnökét.
MTI

2016. november 20. 15:39

A 75 éves brit sportdiplomata 2013-ban került a WADA élére, és második elnöki periódusára készül, miután a szervezet glasgow-i közgyűlésén ismét bizalmat kapott.

Reedie-t és az ügynökséget éles támadások érték a héten Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén. Ahmed al-Fahad al-Ahmed al-Sabah sejk, az ANOC elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kuvaiti tagja - és több más felszólaló - elsősorban az orosz doppingbotrány kezelési módját kritizálta, szerencsétlennek tartva azt, hogy a McLaren-jelentés első felét kevéssel a riói olimpia előtt hozták nyilvánosságra. 

A bírálatok mellett al-Sabah jelezte, jobb lenne, ha a NOB-tag Reedie helyett az ügynökségnek semleges elnöke lenne. A NOB végrehajtó bizottsága egyeztetett már Reedie-vel arról, hogy a jövőben semleges vezetője legyen a WADA-nak. A brit vezető elfogadta a felvetést, a NOB pedig ezek után támogatásáról biztosította őt elnöki pályázatában.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Kassa

Folytatódik a kánikula, délen hőségriadót rendeltek el

Kassa

Kassán is beindult a strandszezon

čaputová vlhová

Megszüntette az államfővel szemben indított eljárást a parlamenti bizottság

koronavírus Ukrajna

Koronavírus - A fertőzöttek száma 179,1 millió, a halálos áldozatoké 3,88 millió a világon

Joachim Löw

EURO-2020 - Löw: az elmúlt három évben rengeteget fejlődtek a magyarok

sport a tévében

A magyarok és a szlovákok utolsó Eb-csoportmeccse a tévében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.