Sport

Újra II. ligás focimeccs a MOL Arénában

Somorja/Dunaszerdahely | Vasárnap délelőtt ismét a patinás dunaszerdahelyi stadionban fogadja az STK 1914 Somorja a Partizán Bardejov csapatát. A második vonal 6. fordulójának mérkőzése fél 11-kor kezdődik.
Szilvássy József

2019. augusztus 25. 09:00

focilabda
- Képarchívum

„Erősödő önbizalommal készülünk a kemény csatát igérő összecsapásra. Három idegenbeli vereség után két hete ugyanitt győztünk, legutóbb pedig a tőketerebesiektől csikartunk ki egy pontot. Elszántságunkat az is növeli, hogy a tavaszi botrányos bártfai meccsre gondolva, mi sportszerű eszközökkel szeretnénk igazolni, melyik a jobb csapat. Remélem, most is sokan kijönnek tizenkettedik játékosként buzdítani együttesünket” – közölte lapunkkal Csölle Roland. A somorjai csapatvezető elmondta azt is, hogy Pončák megsérült a csütörtöki edzésen, ezért bizonytalan a játéka.

Branislav Benko szerint mindkét gárda elég gyengén kezdte az új idényt. „Főleg mi, hiszen három hazai meccsünkön kétszer kikaptunk, egyszer meg csak döntetleneztünk. A legfőbb ideje megkezdenünk a felzárkózást. Nem akarunk üres kézzel hazatérni” – szögezte le a bártfai vezetőedző.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gáti Norbert

Telt ház van a királyhelmeci kórház Covid-osztályán, sokan oxigénre szorulnak

koronavírus iskola

Februárban valószínűleg kinyithatnak néhány iskolát

Marek Krajčí

Krajčí: Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában

Béke mozi épülete

Még mindig vannak szabad helyek Érsekújvárban

Ismert márkák mögé bújnak a csalók

Kerülje ezeket a csaló e-shopokat! Mutatunk csaknem 90 oldalt, ahonnan ne rendeljen!

Komárom

A Komáromi járásban csak pár faluban nem lesz mintavételi pont

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.