Újabb három magyar érem Duisburgban

Duisburg |

<p>A magyar versenyzők a vasárnap délutáni program során egy arannyal és két ezüsttel gyarapították érmeik számát a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon.</p>

Győzött az 500 méteres női kajaknégyes Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta összeállításban - Magyarország 2009 óta sorozatban negyedszer nyerte ezt a számot -, míg a Vasbányai Henrik, Mike Róbert és a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenupáros egyformán másodikként ért célba fél kilométeren.    A délutáni program során az első hat szám 500 méteres verseny volt.    A sort magyar részről az a Dombvári Bence nyitotta, aki szombaton, egy kilométeren pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve harmadik lett. A Honvéd 20 éves kajakosa most óvatosabban kezdett, mint egy nappal korábban, féltávnál a 4-5. helyen haladt, s végül a hajrában sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, negyedik lett. Győzött a német Tom Liebscher, míg a címvédő lengyel Marek Twardowski csak hatodik lett.    A folytatásban a győriek 26 éves kenusa, Nagy Péter a júniusi, portugáliai Eb-n elért hatodik hely után ezúttal egyetlen riválisát sem tudta megelőzni, azaz kilencedik lett, majd következett a női kenupárosok fináléja. Ebben a számban nem rendeztek előcsatározásokat, miután éppen kilenc hajó nevezett, így a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kettős is csak a döntőben szállt vízre először. A kontinensviadalon első lett a magyar duó (bár számukat a nevezők alacsony száma miatt nem ismerték el hivatalosan), s itt is esélyesnek számított. A legjobban a kanadaiak kezdtek, de a magyarok velük tartottak, s miután féltávnál ez volt az élen a sorrend, a hajrához is ez a két hajó érkezett elsőként. A tengerentúliak aztán nem engedték ki a kezükből a győzelmet, Lakatosék pedig a második helyen csaptak be. A többiek messze lemaradva érkeztek utánuk.     A Sík Márton, Boros Gergely kajakos duó remekül kezdett, 250-nél, majd 400-nál is vezetett, ekkor azonban "megállt alattuk a hajó", s az ellenfelek sorra húztak el mellettük. Végül még a dobogóról is lemaradtak, hatodikak lettek.     A szombaton, 1000 m-en győztes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros az egy nappal korábbi diadalt követően azt mondta, az 500 méter még kissé idegen számukra, de itt is szeretnének a dobogóra kerülni. Lassan kezdtek, a táv első felében a mezőnyben lapátoltak, miközben az élen az oroszok nagyon elléptek. A hajrához érkezve aztán méterről méterre jöttek fel Vasbányaiék, s bár a győztes oroszokat már nem sikerült beérniük, mindenki mást igen, így ezúttal ezüstéremnek örülhettek.      A két második hely után már nagyon vártak egy diadalt a magyar szurkolók, s az 500 méteres női kajaknégyes - amely olimpiai és világbajnoki címvédő, sőt, 2009 óta minden vb-t megnyert - szállította is ezt. A piros-fehér-zöld hajó az elején együtt haladt a fehéroroszokkal és a németekkel - féltávnál fehérorosz, magyar, német volt a sorrend - a második 250 méteren azonban fokozatosan ellépett a többiektől, s egyre növelve előnyét, magabiztos győzelmet aratott. A vezérevezős Szabó Gabriella, valamint Kozák Danuta két éve, a szegedi vb-n, illetve tavaly, a londoni játékokon is tagja volt a kvartettnek, míg Fazekas-Zur Krisztina az ötkarikás diadalnak volt részese. Az egység negyedik tagja, Vad Ninetta újonc a hajóban.    A délutáni program zárásként következett az 1000 méteres férfi kajaknégyesek éremcsatája, benne a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású, olimpiai ezüst- és Eb-bronzérmes magyar egységgel. A nőkhöz hasonlóan ez a csapat is meggyőzően mutatkozott be pénteken az előfutamban, és szeretett volna dobogóra kerülni, de ez végül nem sikerült. A kvartett nagyot küzdött, de végül az oroszok, a csehek és az ausztrálok mögé szorulva ezúttal nem lett érmes.     A vb vasárnap este a három váltóval zárul, jelenleg a magyaroknak hat aranya, öt ezüstje és négy bronza van.később:váltó előfutamok 17.00váltó döntők 18.10
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?