Sport

Új szabályok – bárhol lesétálhat a lecserélt focista

Zürich | Új szabályok bevezetését tervezi a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA).
MTI

2018. április 6. 09:41

(SITA/AP-felvétel)

Zvonimir Boban, a szervezet főtitkárhelyettese a Sport Bildnek elmondta: a három változtatást egyelőre ifjúsági mérkőzéseken tesztelik. „Eddig az edzőket és a szakmai stáb tagjait azonnal elküldték a kispadtól, ha fegyelmezetlenek voltak, mostantól viszont sárga lappal figyelmeztethetik őket, hogy kontrollálják a viselkedésüket” – mondta a 49 éves, korábbi jugoszláv és horvát válogatott játékos.

Boban elárulta, hogy a jövőben az öt és felesről elvégzett kirúgásnál a labdának már nem kell elhagynia a tizenhatos vonalát, hogy játékba kerüljön, illetve a lecserélt játékosok bárhol elhagyhatják a pályát, nem kell a kispadokhoz menniük. „A lecserélt játékos gyakran túl lassan ment le a pályáról, ami időhúzásra adott lehetőséget, az ellenfél szurkolóit pedig felbosszantotta” – közölte a főtitkárhelyettes. Hozzátette: a játékvezető az új szabály értelmében elrendelheti, hogy a lecserélt labdarúgó a pálya bármely részén elhagyja a játékteret.

Önnek ajánljuk

Koleszterin, a csendes gyilkos

Tablók viadala: tardoskeddi győzelem!

Matečná: A termékek 31 százalékánál tapasztaltak kettős minőséget

Átfogó parkolási politika helyett egyelőre két parkoló lehet fizetős

Renault Kadjar: a francia elegancia

Zdeno Chára lett az év hokisa

Legfrissebb galériák
Olvasta már?