<p>Néha arra is ráfizet valaki, ha túlságosan korán kap lehetőséget a felnőttek között. Ez történt a nyugat-szlovákiai IV. labdarúgóligában a nyitrai fakó egyik tehetségével. </p>
Túl fiatalon játszott, eltiltották
Tomáš Kováčik még akkor lépett pályára (a félidőben állt be) az FC Nitra B mezében, amikor nem töltötte be a tizenhatodik életévét. A Čeladice elleni bajnokit október 18-án játszották, a fiatal labdarúgó pedig csak október 24-én érte el a megkívánt alsó korhatárt, amely a versenykiírás egyik pontjában szerepel. Ügy lett az esetből, s hiába nyert a pályán 2:1-re a nyitrai csapat, a zöldasztalnál 3:0-ra veszített. A sporttechnikai bizottság után a fegyelmi testület is foglalkozott az esettel. A klubot 400 eurós büntetéssel sújtotta, a játékos két bajnokin nem játszhatott a IV. ligás felnőttcsapatban, az FC fakó csapatvezetőjét, edzőjét és csapatkapitányát pedig feltételesen egy hónapra eltiltották – tájékoztatott a Nitrianske noviny. (ki)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.