Trump megválasztása: kiborultak a futballisták

<p>Donald Trump republikánus párti elnökjelölt lett az Egyesült Államok 45. elnöke. A hír az egész világot megmozgatta, így természetesen a labdarúgókat is. A legtöbben a fejüket fogták értetlenségükben, de Frank Lampard nem látja ilyen sötéten a helyzetet.&nbsp;</p>

Az angol válogatott és a Chelsea egykori sztárja – aki jelenleg az Egyesült Államokban, a New York City FC játékosaként futballozik – szerint kimondottan jó dolog a Trump-jelenség, mert ezáltal a fiatal generációk figyelme is a politika felé fordul. A középpályás elsősorban azért gondolkodik így, mert a jelenség kihat saját lányaira is, a 11 éves Lunára és a 9 éves Islára.  „Komolyan mondom, bizonyos szempontból lenyűgöző, ami történik. Egyben rávilágít arra is, hogy mennyire különböző az angol és az amerikai politikai kultúra. A lányaim több ezer kilométerre, Londonban is arról beszélnek, hogy mi történik Donald Trumppal, márpedig ha a gyerekek már általános iskolában figyelemmel követik a politika eseményeit, átérzik a fontosságát, az csak jó dolog lehet. Igaz, Trumppal kapcsolatban gyakran találkozhatnak olyan jelenségekkel, illetve kifejezésekkel, amelyektől nem vagyok elragadtatva, ahogy mások sem. Ugyanakkor elképesztő figura, nagyon, nagyon érdekes karakter. Akár gyűlölöd, akár rajongsz érte, egy dolog biztos: minden nap beszélsz róla” – mondta a BBC-nek adott interjújában Frank Lampard, aki egyébként már máskor is megnyilvánult politikai ügyekben, éppen emiatt azt is tudni róla, hogy az angol Konzervatív Párt híve, vagyis tory.  A nemzetközi labdarúgás szereplőinek véleménye azonban nagyon messze esik Lampard álláspontjától, a játékosok Trump megválasztása után sorra tették közre az elnököt támadó üzeneteiket.  „Mi a franc ez? Ezzel az erővel adjunk hatalmat a világ minden idiótájának, aztán lássuk, mi történik. A valóságshow-k világát éljük” – írta például a Manchester City sztárja, Vincent Kompany, aki a #szomorúvilág megjegyzéssel zárta sorait. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255112","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"185","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A trollkodás nehézsúlyú bajnoka, Joey Barton csak annyival kommentálta a dolgot: „Trumpból elnök lett – na, ez is csak Amerikában fordulhat elő.”[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255114","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"161","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A nagyszájú Barton egyébként akár csendben is maradhatott volna, mert az ő szénája sem áll túl jól. A korábban a Manchester Cityben, a Newcastle-ben, a QPR-ban, a Marseille-ben és a Burnley-ben is játszó, 34 éves középpályás két évre szóló szerződést írt alá még májusban a skót Rangersnél. Átigazolása óta szinte kizárólag a botrányaival kapcsolatban lehetett róla hallani, tétmeccsen utoljára szeptember elején lépett pályára a csapatban, november 10-én pedig a klub végleg megelégelte vesszőfutását, és kirúgta Bartont. A Rangers közleménye szerint sem a klub, sem pedig a játékos nem árulja el a szerződésbontás okát. „Szeretném megköszönni a Rangers szurkolóinak azt a hihetetlen támogatást, amit az ittlétem alatt nyújtottak nekem. A legjobbakat kívánom a klubnak a jövőre nézve” – írta Barton, szintén Twitter-bejegyzésben. A belga válogatott Jan Vertonghen nem akarta elhinni, ami történt a választásokon. „Egyszerűen nem hiszek a szememnek. Szörnyen kínos, ami történik” – írta az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, míg Gary Lineker lakonikus tömörséggel csak annyit írt: „Rendkívüli időket élünk.”[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255113","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"159","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Javi Martínez, a Bayern München játékosa inkább egy viccel próbálta elütni a dolgot. „Ezzel elfelejthetem az álmom, hogy egy nap majd az MLS-ben lépjek pályára?” – tette fel a költői kérdést a választások után. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255117","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"105","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Nem volt kedve viccelni viszont Dejan Lovrennek, a horvát válogatott és a Liverpool középhátvédjének.  Ennek megértéséhez tudni kell, hogy Donald Trump republikánus elnökjelölt szerint az Amerikában jogosulatlanul tartózkodó több ezer bűnöző – papír nélküli illegális bevándorló vagy lejárt vízummal ott tartózkodó személy – veszélybe sodorja a nemzetet. Az ingatlanfejlesztőből lett politikus kampányának egyik sarkalatos pontja az illegális bevándorlás és az azzal kapcsolatos hiszterizálás, a tömegek manipulálása volt. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255116","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"366","title":"Dejan Lovren menekültként érkezett Németországba, a müncheniek segítsége nélkül szerinte talán nem is élne","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Dejan Lovren viszont személyesen is érintett az ügyben.  „Otthon voltam az édesanyámmal, mikor hallottam, hogy felbőgnek a légiriadót jelző szirénák. Borzasztó ijesztő volt az egész. A karjába kapott, és lementünk a pincébe. Mindenki sírt. Elbújtunk, és csak reménykedni tudtunk, hogy nem esik semmi bajunk. Sosem fogom elfelejteni, ami történt – hogyan is tehetném? A támadás után a család bepréselődött egy pici autóba, egy Yugóba. A nagybátyám ült a volánhoz, és meg sem állt Németországig. Így lett belőlem menekült” – mesélte Lovren egy, az amerikai elnökválasztás másnapján adott interjújában az angol Joe közéleti portálnak. Nem sokkal azután, hogy a Lovren család Münchenbe menekült, bombatámadás szaggatta szét azt a zenicai piacot, amelyet a család rendszeresen látogatott – 1993. április 19-én 15 ember lelte halálát a támadás során, és további 50 súlyos sebesültről szóltak a hírek.  „Ha Boszniában maradtunk volna, biztos vagyok benne, hogy a szüleim nem lennének életben, és talán én sem. Minket hajtott az életösztön, harcoltunk az életben maradásunkért, a túlélésért. Nem arról ábrándoztunk, hogy majd nagyszerű munkát találunk valahol, és sok pénzt keresünk, csupán egy biztonságos helyre vágytunk, ahol álomra hajthatjuk a fejünket, ez minden. Még ma is beleborzongok, amikor látom a szíriai és egyéb menekülteket, és az az első gondolatom, hogy nekik is esélyt kell adni a tisztességes életre, ahogy egykor mi is megkaptuk azt. Megértem a különböző aggályokat, amelyek a terrorizmus veszélyeire figyelmeztetnek, ugyanakkor látnunk kell: anyák és gyerekek érkeznek hozzánk segítségért, nem fordíthatjuk el a tekintetünket” – véli a Liverpool játékosa. A 2016-os, különösen kiélezett választási csata öltözőn belüli barátságokat tett próbára, akadt olyan franchise-tulajdonos is az MLS-ben, akinek elege lett az egészből, és megtiltotta a csapaton belüli politizálást.  Az amerikai férfi labdarúgó-válogatotton belül is rendszeresek a politikai viták, mint ahogy ezt Geoff Cameron is elmondta az USA Todaynek. A Stoke City játékosa egyébként Donald Trumpot támogatja, ezzel pedig kisebbségben volt az öltözőn belül. A Mexikó elleni mérkőzés előtt a válogatott összetartáson vett részt, így együtt izgulhatták végig a választás napját. „Van néhány srác, aki rühelli Trumpot. A többség az öltözőn belül sokkal inkább liberális, mint konzervatív. Az igazat megvallva, egyik jelölt sem túl fényes, no de melyiknél van esély arra, hogy csak egy kicsit is jó irányba változtasson az ország dolgain? Hát nem annál, akinek a tevékenységét végigkíséri a korrupció” – fogalmazott Cameron. A Stoke-játékos első szá­mú vitapartnere egyik legjobb barátja, Alejandro Bedoya, aki nagy Clinton-támogató – Cameron el­mondása szerint a viták néha azzal érnek véget, hogy az egyik fél frusztráltságában inkább hagyja a fenébe az egészet. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255115","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"367","title":"Hope Solo, az amerikai válogatott sztárja is állást foglalt a kampányban","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az amerikai női labdarúgó-válogatott sztárja, Hope Solo is állást foglalt a vitában: az öntörvényű kapus Hillary Clintont támogatta.  Hegedűs Henrik
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?