<p>Csallóközaranyos/Hetény. Az ünnepvárás jegyében holnap sorozatban hatodszor rendeznek teremtornát a hetényiek, s a csallóközaranyosi sportcsarnokban zajló rendezvényen a csapatok ötödször mérik össze a tudásukat az R-Max-kupáért.</p>
Triplázna a gútai legénység
ÚJ SZÓ-ELŐZETES
Érdekesnek találtuk, hogy a viadal főszervezője ismét Švarba Ferenc, holott egy évvel ezelőtt éppen ezen az erőpróbán köszönt le klubelnöki posztjáról. A nyár elején a hetényiek kiestek a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjából, ekkor keresték meg s kérték fel az exelnököt arra, hogy vegye újra a kezébe a karmesteri pálcát.
„Visszajöttem, s a korábbi vezetőség tagjai is újra csatasorba álltak. Most azon dolgozunk, hogy mielőbb rendezzük a sorokat. Természetesen a focitornák sorozatát is folytatjuk. Nem változott a forgatókönyv, ismét nyolc alakulat, köztük a IV. ligás gútaiak, valamint a csallóközaranyosiak és a naszvadiak alkotta V. ligás duó küzd a trófeáért. Meghívtuk az újdonsült területi terembajnokot, az Anton Grajcár vezette ekelieket is. Mivel tavaly Komáromban kevés szurkoló jött el a rendezvényre, ezért helyszínt változtattunk, ezúttal a csallóközaranyosi sportcsarnokba invitáljuk a futballkedvelőket. Ahogy azt a résztvevők listája is jelzi, izgalmas és színvonalas párharcokra van kilátás”– tájékoztatott Švarba Ferenc.
A szervezők az első három helyezett kollektívát serleggel, a torna legjobb kapusát és góllövőjét különdíjjal jutalmazzák. Címvédőként újra csatasorba állnak a gútaiak, akik triplázhatnak a rendezvényen. „Sokan bennünket favorizálnak. A résztvevők közül ugyan mi játszunk a legmagasabb osztályban, de a kispályás fociban ez nem jelent nagy előnyt. Az őszi idény befejezése után műfüves pályánkon edzünk, s a teremfocit csak tegnap a városi sportcsarnokban gyakoroltuk. Tavaly és tavalyelőtt elhódítottuk a serleget, természetesen szeretnénk újra elsőként végezni” – latolgatta az esélyeket Máté Zsolt, a gútaiak játékosedzője.
CSOPORTBEOSZTÁS – A: Nesvady, Zlatná na Ostrove, Chotín, Vrbová/Kava; B: Kolárovo, Okoličná na Ostrove, Moča, Marcelová B. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.