Továbbjutott a New York Islanders és a Dallas

<p>A New York Islanders és a Dallas Stars is 4-2-es összesítéssel jutott tovább az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának első köréből.</p>

A nyugati főcsoport negyeddöntőjének hatodik mérkőzésén a Dallas már négy góllal vezetett a Minnesota vendégeként a harmadik harmad elején, de csak szoros végjátékban tudta biztosítani negyedik sikerét. A texasi együttes ellenfele az elődöntőben a 3-3-ra álló St. Louis Blues-Chicago Blackhawks párharc továbbjutója lesz.    Keleten John Tavares 54 másodperccel a rendes játékidő vége előtt szerezte meg a New York Islanders első gólját a Florida Panthers elleni találkozón, amely így hosszabbítással folytatódott. A ráadás második felvonásában ugyancsak a kanadai center volt eredményes, így a New York lezárta a párharcot, az elődöntőben a Tampa Bay csapatával találkozik, a másik ágon pedig a Washington Capitals a Pittsburgh Penguinsszel találkozik.    Eredmények:Főcsoport-negyeddöntők, 6. mérkőzések:    Kelet:  New York Islanders-Florida Panthers 2-1, kétszeri hosszabbítás után    A párharc végeredménye: 4-2 a New York Islanders javára.    Nyugat: Minnesota Wild-Dallas Stars 4-5 A párharc végeredménye: 4-2 a Dallas javára. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?