Törött lábujjal ért fel a csúcsra

Kozel Róbert, a kassai Guard kick-boxegyesület tagja, élete harmadik világbajnokságán megszerezte a hőn áhított aranyérmet. A 27 éves sportoló a bázeli viadalon a 81 kg-osok között, light contact kategóriában bizonyult a legjobbnak.

Kozel Róbert kilenc évvel ezelőtt még karatézott, majd áttért a kick-boxra(Képarchívum) Eleve nyerni ment Bázelbe?

Az utóbbi egy-két évben már ott mozogtam a világ élvonalában, így csak egy célom lehetett harmadik vb-szereplésemen: győzni, s ez szerencsére sikerült is.

Hány ellenfelet kellett megvernie az aranyhoz vezető úton?

Ötöt. Az első négy találkozót egy napon bonyolították le, a döntőre azonban csak másnap került sor. Huszonnégy óra alatt összeszedhettem magam. Az aranyért folyó küzdelemben egy dán versenyző fölött diadalmaskodtam.

A kick-box nem túlságosan ismert sportág. Elmondaná, hogyan zajlik egy mérkőzés?

A küzdelem kétszer két percig tart. Több kategória létezik – light contact, full contact és semi contact. A light contactban kontrolláltak az ütések, minél többet visz be a versenyző, annál több pontot kap. A full contactban inkább az a cél, hogy földre terítő ütéssel találjam el az ellenfelemet.

Bázelban két kategóriában, light contactban és full contactban is indult.

Sajnos, utóbbi kategóriában már a második körben elbuktam. Tíz nappal a világbajnokság előtt eltörtem a lábujjamat. A mérkőzésen a sérült bal lábammal rúgtam meg az ellenfelem könyökét, s a ringorvos, akinek az a feladata, hogy a versenyzők egészségét védje, sérülésemet észrevéve leléptetett, így tovább nem folytathattam.

Hogyan tudott így győzni a másik versenyszámában?

Nem szóltam a sérülésemről. Ha az orvos közelebb jött, úgy tettem, mintha minden rendben lenne, csak nehogy emiatt menjen füstbe az érmes tervem. Változtattam a technikámon is, bár a bal lábam az ún. „első”, vagyis azt használom többet, azzal tartom magam távol az ellenféltől, azzal viszek be több rúgást. Ezúttal főleg a „hátsó” lábbal kellett küzdenem, de néha elkerülhetetlen volt bal lábbal is rúgni. Ilyenkor eléggé fájt a törött kisujjam, de megérte az áldozat. Aranyérmet nem minden nap szerez az ember.

Mennyi edzésre van szüksége egy világbajnoknak?

Ez attól függ, milyen messze a verseny. Két hónappal a világbajnokság előtt az erőnlét fejlesztése a fő célunk, s ahogy közeleg a megmérettetés, egyre inkább a gyorsaság kerül előtérbe. A bázeli vb előtt napi két, néha három gyakorlás is volt.

Mióta űzi már ezt a sportágat?

Először karatéztam, ám nyolc-kilenc évvel ezelőtt sokan áttértek a kick-boxra. Az edzőm, Peter Onuščák is így tett, s én is így ismerkedtem meg ezzel a sporttal. Sajnos a kick-boxból egyelőre nem lehet megélni, ezért dolgozom is.

Mi az oka, hogy bár Szlovákia a világ élvonalába tartozik, amiről a vb-n szerzett 23 érem is tanúskodik, mégis ritkán hallani tájainkon a kick-boxról?

Ebben az is közrejátszhat, hogy nem olimpiai sportágról van szó. Tettünk már lépéseket annak érdekében, hogy az ötkarikás játékokon is részt vehessünk, reméljük, négy vagy nyolc év múlva a kick-box is ott lesz az olimpián. Akkor talán kedvenc küzdősportunk is népszerűbbé válik.

Miért hiányzott Tóth a dobogóról?

Kozel Róbert vb-címén kívül még három dél-szlovákiai fiatal is indult a bázeli vb-n. Sáfár Zoltán és Szeman Dávid szintén dobogóra állhatott. De miért nem került az érmesek közé Tóth László, aki ugyancsak vb-aranyért utazott Svájcba? „Light contactban a 71 kilósok között már a harmadik mérkőzésemen előre hozott döntőt vívtam az orosz világbajnokkal. Bírói túlkapás után kikaptam. Ha megnyerem a csatát, már dobogón végzek, így azonban be kellett érnem az ötödik hellyel, ami számomra hatalmas csalódás volt” – elevenítette fel a bázeli bukás részleteit a szepsi klub versenyzője, aki a kassai Guard színeit is képviseli. (jmk)

NÉVJEGY

Név: Kozel Róbert

Születési idő/hely: 1977. június 30.,Kassa

Klubja: Guard Steel Trans Team Košice

Edzője: Peter Onuščák

Legnagyobb sikerei: világbajnok (2004), kétszeres szlovák bajnok, kétszeres Világkupa-2. helyezett

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?