Törőék Tardoskedden

Tardoskedd. A nagyközségben immár hatodik alkalommal zajló hagyományos búcsúval egybekötött Szent István-napi ünnepségek egyik legkiemelkedőbb rendezvényének a tardoskeddi és a budapesti öregfiúk futballmérkőzése ígérkezik. Erre hétfőn, augusztus 23-án 17 órai kezdettel kerül sor.

Tardoskedd. A nagyközségben immár hatodik alkalommal zajló hagyományos búcsúval egybekötött Szent István-napi ünnepségek egyik legkiemelkedőbb rendezvényének a tardoskeddi és a budapesti öregfiúk futballmérkőzése ígérkezik. Erre hétfőn, augusztus 23-án 17 órai kezdettel kerül sor. „A vendégek, köztük az egykori magyar futballsztárok Bene Ferenc, Varga Zoltán, Törőcsik András, Bognár György, Fischer Pál, Dzurják József, Bánki József az őket megillető címeres mezben lépnek pályára. Rendezvényünkön viszontláthatjuk a tardoskeddi futballhírességeket, Szikora Györgyöt, Gyurek Istvánt, Móder Lászlót és Móder Józsefet. Közülük Móderék és Gyurek a játékot is vállalták” – tudtuk meg Bara Mihálytól, Tardoskedd polgármesterétől. A mérkőzés 17 órakor kezdődik. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?