Tomi Kid hatalmas pofonok után állt fel a padlóról

Október közepén derült ki, hogy nem védheti meg Eb-címét. Miért nem bokszolhatott?

Sérülésem nem engedte, hogy ringbe lépjek. Van egy határidő, ameddig meg kell védeni a címet, mert többen is szeretnék megszerezni. Nem lehet a győzelmet négy évig élvezni. Ez a profi szövetségnek is üzlet, ha jön más, az kap lehetőséget. A bajnok meg mindig jobb akar lenni, s továbblép.

Miért nem jött össze a mérkőzése?

Először azt mondták, jó, lehet, tudomásul vették, hogy Tomi Kid sérült, később jön az összecsapás. Amikor meg a mérkőzésemre került volna sor, mások jelentkeztek be a címért. És megelőztek.

Februárban szerezte meg a WBO profi világszervezet félnehézsúlyú Eb-övét, később komoly tervei voltak, három lépésben világbajnoki címért akart bokszolni. Mi akadályozta meg ebben?

Maga a címmérkőzés sok nyomot hagyott bennem. De a felkészülés is. Annyi komoly dolog ért az év elején, hogy többen mondták, nem kellett volna vállalnom a mérkőzést. Utólag én is bevallom: februárban nem az igazi Tomi Kid bokszolt a szorítóban. Rengeteg hibát csináltam, belementem a verekedésekbe. S az előzmények után ellenfelemben ellenséget láttam. Ő tehetett minden akkori bajomért, legalább is ez így csapódott le bennem. A mérkőzés után kórházba szállítottak, mert rengeteg ütést kaptam. Hatalmas fájdalmaim voltak, hánytam, rosszul voltam, infúziót adtak. Megfigyelés után reggel engedtek haza. Egy ideig jó volt, de a következő naptól kezdve két hónapig nem tudtam magamról. Fájdalmaim voltak, éjszakánként jó, ha négy órát aludtam. Azt mondtam a barátnőmnek, Dominikának, hogy a nyert övet rejtse el valahova, hogy ne is tudjam, hol van. Mert ha megláttam, hányingerem lett… Az utolsó menetben kétszer padlóztam, ami az én hibám volt. Én rontottam el, magam tehettem róla, hogy oda kerültem. Nagyon sokat kaptam, mert fejben nem voltam ott a mérkőzésen.

Később aztán előhozta, hogy vb-címet is szeretne .

Már elkezdtem a felkészülést, komolyabban foglalkozom vele… A februári mérkőzés után nagy fájdalmaim voltak, jártam az orvosokhoz, állandóan infúziót kaptam. Hatalmas fejfájásaim voltak, nem emlékeztem mindenre. Elmentem otthonról, és a második körforgalomban elfelejtettem, hova indultam. Más esetek is jelezték: kiesett emlékezetemből a két hónap.

Az Eb-címmeccs és ami utána történt, hatalmas törést okozott pályafutásában. Az is felmerült, hogy abbahagyja?

Elkezdtem edzeni, de megsérült a bal kezem. Ez is betett nekem. Utána sokat beszélgettem egy sportpszichológussal, a barátnőmmel, és helyrejöttek a dolgok. Télen volt a válóperem, nehezen fogadták el a szüleim a barátnőmet, rengeteg dolog volt a mérkőzés előtt. Nem jött össze elég pénz, nekem kellett beletennem a hiányzó összeget, jegyeket árultam, mindent nekem kellett csinálni. Nem hitték el az emberek, mikor megjelentem náluk, és azt mondtam, én vagyok a Tomi Kid. Egyszerűen mindent magamra vállaltam, csak hogy bokszolhassak... A mérkőzés előtti estén megvolt a mérlegelés, ellenfelem elment pihenni, én meg irány a sportcsarnok, székeket, asztalokat elrendezni, ringet elkészíteni, a fényeket beállítani… Mert ez is rám, ránk maradt. A riválisomnak meg csak az volt a dolga, hogy bokszoljon. Felkészült, és belépett a ringbe. Nekem készülni is kellett meg dolgozni is, mert nem volt elég pénz rá.

Ha már ilyen helyzet alakult ki, nem lett volna jobb lemondani a meccset?

Én olyan vagyok, ha valamibe belekezdek, azt végig akarom vinni.

Csak hát ez emberfeletti teher volt.

Apu mondta akkor, hogy ne bokszoljak. Nem hallgattam rá… Azóta nagyon sok mindenen átmentem. Az a legfontosabb, hogy boldog vagyok, s a gyerekekkel minden rendben van. Azóta sokkal jobb, mióta megszületett Krisztián kisfiam.

Nem öklözött ugyan, de a sok nehézség, baj mellett mozgalmas hetei, hónapjai voltak. Klubcsapata, a galántai KO Box megnyerte a BoxingOne közép-európai csapatbajnokságot, tanítványaival megfordult a korosztályos világversenyeken, majd szerepelt az egyik kereskedelmi tévé táncversenyében. Kóstolgatta az ökölvívói pályafutása utáni lehetőségeket?

Nem. Kaptam lehetőséget, felkértek rá, s éppen olyan időszakban voltam, amikor megengedhettem magamnak, hogy jó hírnevet csináljak a boksznak. Így lettem a táncverseny résztvevője. Az emberekben olyan kép alakult ki: van egy bokszoló, aki sok ütést kap a fejére, és őt úgy is kell kezelni. Az ökölvívás nem verekedés, nem arról szól, hogy kiütnek, hanem arról, ki az ügyesebb. Az olimpiai sportágak közül az egyik legnehezebb, érdemes utánanézni a listákon. Nekem azzal is harcolni kell, hogy az emberek milyennek látják a bokszolót, aki Parkinson-kóros lesz, mint a Muhammed Ali, vagy olyan, mint a szlovák Franek, aki harmadik volt az olimpián, és alkoholista, nem beszélve Rudolf Dydiről, aki börtönben van. Sajnos, ilyen kép alakul ki rólunk. Pedig nem így van. Hasonló módon fogadtak engem is, aztán mikor elbeszélgettek velem, azt mondták, hoppá, ez nem is olyan hülye gyerek.

Tehát a táncversenyben való szereplése is a sportág népszerűsítését szolgálta?

Biztosan, hiszen a műsorban mindenkinek én voltam a legnagyobb meglepetés. Nem mutogatósdit mentem játszani. Én azt adtam, aki vagyok, nem valaki mást. Ha mondtam valami vicceset, ami tetszett a többieknek, arra kértek, meséljem el újra. Miért, kérdeztem. Én nem fogom magamat ismételni, én nem majmoskodni mentem oda. Jól akartam táncolni, kipróbáltam, meg tudom-e tanulni, amit kellett, és keményen edzettem. Az embereknek úgy tetszett, amilyen voltam. Tomi Kid, az egyszerű gyerek, és senki más. Ezután sem érzem magam celebnek. Pedig azóta sokkal többen ismernek, fényképezkedtem az emberekkel Tallóson, megállítanak az utcán Pozsonyban, nagyszerű volt, Tomi Kid, mondják. Érdekes, hogy milyen sokan felismernek, mióta táncoltam a tévében, pedig előtte évekig bokszoltam, világ- és Európa-bajnok vagyok. Nemrég megkérdezték Tallóson tőlem, mi változott a táncszereplés után az életemben. Semmi, válaszoltam, ugyanúgy megyek most is szétszedni a ringet, mint a többiek. Nem szálltam a fellegekbe, ugyanúgy a földön érzem magam. Nekem így jó.

Február óta nem bokszolt hivatalos mérkőzésen. Úgy hírlik, januárban lép újra szorítóba, ellenfele még nincsen, de Szlovákiában akarna találkozni valakivel. Ennél többet is elárulna?

Ez már nem időszerű. Most úgy néz ki, hogy még ebben az évben ringbe lépek. Egy felhozó mérkőzésen december 17-én Bázelben bokszolok, ellenfelemet a felkérő menedzseriroda választja ki.

Időközben kétfázisos edzéseket tart. Egy újfajta módszer segítségével gyűjt erőt, s ezáltal erősebb ütései is lesznek. Mi ennek a lényege?

Saját testemmel végzem az összes gyakorlatot, nem sporteszközök segítségével. Egyéni edzésterv szerint dolgozom, minden gyakorlattal a testemet erősítem. Közben olyan izmok is megerősödnek, melyeket eddig nem használtam. Múlt héten kezdtem, az első napok után kikészültem, akkor még nulla volt a kondim. Azóta sokkal jobban érzem magam. Egy hét alatt benne van az izmokban, amit elvégeztem. Annyira akarok, hogy nem tudom elképzelni, hogy ez ne menjen. Magamnak akarok bizonyítani, és főleg magamnak akarok megfelelni. Betartok mindent. Dominikával megbeszéltük, csak a boksz és a család lesz ezentúl, semmi más.

Saját maga találta ki az edzéstervet?

Igen, csak megbeszéltem egy kondiedzővel. Rábólintott, csak dolgoztassam a testemet.

Közben klubját, a galántai KO Boxot is ki akarták szorítani a sportok házában az öltözőből. Ez hogyan végződött?

Szerencsére jól. A szaunáért folyt a harc, ott van ugyanis az öltözőnk. Petíciót írt az a néhány ember, aki oda járt, aláíratták olyanokkal is, akik soha nem voltak ott. Felütötte a fejét az irigység, próbáltunk megoldást találni. Találtunk is. Át akartak tenni bennünket a másik sportcsarnokba. De aztán sikerült meggyőznünk az érintetteket. Megmaradt a szauna is, az öltöző egyik része a tekézőké, a másik meg a miénk. Ezzel már elégedett vagyok.

Ezért is harcolni kellett.

Amerre járok, mindenhol büszke vagyok rá, hogy galántai vagyok. Mikor a vb-címért bokszoltam, mondták, vigyem a mérkőzést Pozsonyba, egy négyezer fős csarnokba, megtelt volna. Én viszont azt mondtam, Galántára akarom vinni a meccset a hétszázötven embernek, és itt akarok nyerni. Ezt megtettem a városbeliekért, s azt hittem, utána becsülni fognak. Nem így van. Másnap, amikor világbajnokként mentem be a kultúrházba, szemembe mást mondtak, dicsértek, meg gratuláltak, de a hátam mögött lemondtak, hogy milyen görbelábúval bokszoltam, ilyen meg olyan körülmények között. Akkor ez nagyon bántott, most már nem zavar, mert tudom, hogy csak az irigység beszélt az emberekből. Ennek egy újabb változatával találkoztam legutóbb is. Még elmondom: mikor legyőztem a vb-címmeccsen a kenyai Onyangót, akkor azt hallottam, nem is volt nagy ellenfél. Mikor Erdeivel bokszolt New Yorkban, ugyanazok az emberek hívtak: Tomi, ez a mi Onyangónk? Majd Erdei kiüti. Aztán volt vele mit csinálnia a magyar bokszolónak.

Barátnőjével tisztázták, hogy a boksz és a család van és marad az első helyen az életében. Gyerekei, Virág kilenc-, Tamás hétéves, nemrég új kapcsolatából született Krisztián. Most már két legényből lehet, lesz ökölvívó?

Akarom, hogy Tomika járjon bokszedzésre. Ha nem kíván a szorítóba menni, akkor nem fogom erőltetni. Múltkor tanultuk az alapállást, megpróbálom úgy vezetni őt, hogy érdekelje…