Tököli pótolhatja Gerát

Budapest. Ma rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga 15. fordulóját, amelynek slágermérkőzése a Hidegkuti Nándor-stadionban sorra kerülő örökrangadó, a bajnok MTK és a kupagyőztes Ferencváros találkozója.

Rósa Dénesnek (balra) ősszel több oka volt az örömre, mint Füzi Ákosnak – szeptemberben a Fradi 2:1-re győzött az MTK ellenmtkhungaria.hu-felvételA két együttes a nyár óta már háromszor találkozott: a Szuper Kupa-meccsen a kék-fehérek 2:0-ra nyertek, utána viszont a bajnokságban és a Magyar Kupában is a zöld-fehérek voltak a jobbak, az Üllői úton és a nyolcaddöntőben, idegenben is 2:1-re. Eddig 188 alkalommal találkozott az MTK és az FTC: a zöld-fehérek 75, míg a kék-fehérek hetvenegyszer diadalmaskodtak. Most számos gonddal küszködnek az edzők: a hazaiakat irányító Egervári Sándor eltiltás miatt nem számíthat a gólerős Torghelle Sándorra, Halmai Gábor pedig térdműtéte után lábadozik.

A vendégeket dirigáló Garami József nem vetheti be Gera Zoltánt, aki térdsérülést szenvedett a szerdai magyar–észt találkozón . Illés Béla, az MTK csapatkapitánya, amikor megtudta, hogy Gera nem játszhat, nem titkolta örömét. „Emberileg sajnálom Zolit, ám számunkra jól jön a hiánya, mivel az utóbbi időben rendre betalált a hálónkba.” Lipcsei Péter, az FTC csapatkapitánya is Gera sérülése miatt kesergett. „Szükségünk lett volna zolira, hiszen ő általában gólt szerzett az MTK ellen. Most ez a feladat elsősorban Tökölire, Sasura, Rósáre vár, a lényeg azonban, hogy nyerjünk. Remélem, az MTK elleni meccsünkre megint sok Fradi-szurkoló látogat ki.” A Fradiban a sérültek (Gera, Jovic, Sowunmi, Botis, Gyepes) hiánya mellett akad örömteli hír is: Tököli letöltötte eltiltását, így visszatér. Az örökrangadót az év játékvezetőjének választott Ábrahám Attila vezeti. (MTI, o-o)

A 15. forduló műsora – 13.00: Békéscsaba–Győr; 15.30: Debrecen–Balaton FC, Videoton–Haladás, Sopron–ZTE, Újpest–Pécs; 18.00: MTK–Ferencváros.

1. Ferencváros 14 8 4 2 20:13 28

2. Balaton FC 14 8 2 4 17:7 26

3. MTK 14 7 4 3 23:13 25

4. Debrecen 14 7 3 4 23:13 24

5. Videoton 14 5 6 3 21:19 21

6. Újpest 14 4 7 3 18:16 19

7. Pécsi MFC 14 5 4 5 14:15 19

8. Sopron 13 5 3 5 17:17 18

9. Győri ETO 14 4 3 7 16:18 15

10. Haladás 14 2 6 6 8:24 12

11. Zalaegerszeg 14 3 1 10 17:29 10

12. Békéscsaba 13 2 3 8 10:20 9

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?