Tiltott szert találtak Alberto Contador szervezetében

Párizs |

<p>Tiltott szert találtak a háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador spanyol kerékpáros szervezetében.</p>

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) azonnal felfüggesztette a sztár versenyzői engedélyét. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által akkreditált kölni laboratórium közlése szerint nagyon kis mennyiségű, 50 pikogramm (0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki az idei Tour július 21-i pihenőnapján, a Tourmalet hegyre vezető másnapi szakasz előtt levett vizeletében.
Az UCI közleményében jelezte, hogy a 2007-es, 2009-es és az idei Touron diadalmaskodó Contador szervezetében talált klenbuterol 400-szor kisebb mennyiség, mint amennyit ki kell mutatnia egy akkreditált labornak.
A jelenleg hazájában tartózkodó bringás képviselője, Jacinto Vidarte elárulta, hogy őket már egy hónapja értesítették a pozitív eredményéről. Hozzátette: azóta számos szakértővel egyeztettek, akik egybehangzóan állítják, hogy mivel Contadort a Touron több alkalommal is ellenőrizték, a talált mennyiség pedig nagyon kicsi, ezért gyakorlatilag csak valamilyen fertőzött étellel kerülhetett a szervezetébe a tiltott anyag, s nem pedig arról van szó, hogy egy ürülési folyamat eredménye a csekély klenbuterol-jelenlét. Az idei szezont már lezáró Contador még csütörtökön sajtótájékoztatót tart az ügyben.
A spanyol kerekes - aki 2008-ban a Giro d,Italián és a Vuelta a Espanán sem talált legyőzőre, és jelenleg őt tartják a világ legjobbjának - esetleges eltiltásáról nem tesz említést az UCI. Még további tudományos vizsgálatoknak kell kideríteniük, hogy a sok és gyakori ellenőrzés mellett miként lehet a jelzett kis mennyiségű klenbuterol jelen egy versenyző szerveztében, vagyis tényleges doppingolásról van-e szó, vagy pedig például fertőzött étel elfogyasztása eredményezte a pozitív mintát.
Így aztán ezt sem lehet tudni, hogy Contadort megfosztják-e az idei Tour-győzelmétől. Ilyen szégyen csak egyszer, a 2006-os bajnok amerikai Floyd Landisszel fordult elő.
Mindenesetre ha Contadort bűnösnek találják, akkor az ismét komoly csapás volna a kerékpársportra, hiszen az elmúlt évtizedben számos nagyságról derült ki, hogy doppingolt, az UCI pedig rengeteg pénzt ölt abba, hogy megtisztítsa a sportágat a csalóktól.
Az Egyesült Államokban jelenleg is tart az a vizsgálat, amelyet a hétszeres Tour-győztes Lance Armstrong ellen folytatnak, ugyanis Landis azt vallotta, hogy honfitársa is rendszeresen élt doppingszerekkel pályafutása során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?