Thomas Müller visszavonul a német válogatottól

Thomas Müller

Lezárta válogatottbeli pályafutását a világbajnok Thomas Müller, a vasárnap véget ért labdarúgó Európa-bajnokságon negyeddöntőig jutott házigazda német csapat játékosa.

„Közel tizennégy év és 131 válogatott mérkőzés után úgy határoztam: lezárom pályafutásomat a német nemzeti csapatban“ – jelentette be a közösségi médiában közzétett videóban a Bayern München támadója. Müller megköszönte a szurkolóknak és valamennyi válogatottbeli csapattársának az elmúlt éveket.

A Nationalelf a magyar válogatottat is felvonultató A csoport első helyezettjeként jutott a kieséses szakaszba – Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét 2-0-ra múlta felül –, ahol ugyancsak 2-0-ra nyert Dánia nemzeti csapata ellen. A nyolc között a végső győztes spanyolok ellen lépett pályára Julian Nagelsmann alakulata, és 1-1-es rendes játékidőt követően 2-1-re kapott ki.

A 34 éves Müller 2010-ben mutatkozott be a német válogatottban, amellyel 2014-ben világbajnok, négy évvel korábban vb-bronzérmes volt. A 2010-es dél-afrikai tornán öt találatával – három gólpasszának köszönhetően – aranycipős lett. 131 mérkőzésen 45-ször volt eredményes, a kontinensbajnokságon kétszer lépett csereként pályára: a skótok elleni csoportmérkőzésen és a spanyolokkal szembeni negyeddöntőben, utóbbi lett pályafutása utolsó találkozója nemzeti színekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?