Tesztelés miatt lezárták a ruzsíni hidat

Tegnap délelőtt lezárták a nemrég felújított ruzsíni hidat.Kisladna (Malá Lodina)Azért volt szükség a forgalomkorlátozásra, hogy a szakemberek tesztelhessék a híd konstrukciójának teherbíró képességét ellenőrző rendszert.

Tegnap délelőtt lezárták a nemrég felújított ruzsíni hidat.

Kisladna (Malá Lodina)

Azért volt szükség a forgalomkorlátozásra, hogy a szakemberek tesztelhessék a híd konstrukciójának teherbíró képességét ellenőrző rendszert. Mivel a közelben kiépített kerülőút télen nem járható, a sofőröknek egy órát várniuk kellett.

„A konstrukció megfigyelése és tesztelése a híd rekonstrukciós projektjének része” – nyilatkozta Zuzana Bobriková, a Kassa Megyei Önkormányzat kommunikációs központjának vezetője. A 16 darab szondából és egy adatrögzítőből álló mérőrendszert egy héttel ezelőtt szerelték be a híd megerősített konstrukciójába. A rendszer évente legalább kétszer kiértékeli a mérések eredményét.

A megyei önkormányzat és az útkezelő vállalat már napokkal ezelőtt bejelentette a híd lezárását, mégis voltak olyan sofőrök, akiket meglepett a lezárás, és vissza kellett fordulniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?