Teremben taroltak a III. ligás nagyölvediek

Léva. A nagyölvediek legutóbb kétezer-tizennégyben voltak tornagyőztesek, és három év után ismét sikerült elhódítaniuk a Lévai Területi Futballszövetség elnökének serlegét. Két hét leforgása alatt másodszor rendeztek teremtornát felnőttcsapatok részére Léván.

Léva. A nagyölvediek legutóbb kétezer-tizennégyben voltak tornagyőztesek, és három év után ismét sikerült elhódítaniuk a Lévai Területi Futballszövetség elnökének serlegét. Két hét leforgása alatt másodszor rendeztek teremtornát felnőttcsapatok részére Léván. A szurkolók érdeklődése, akárcsak korábban, most is nagy volt, hiszen több mint hétszázan buzdították kedvenc csapatukat a lelátóról.

Az előző járási seregszemle döntősein, a Podlužany és a Nový Tekov csapatán kívül a kerületi bajnokságban szereplő nagyölvediek, a lévaiak, a zselíziek és a járási válogatott lépett pályára. „Eddig még mindegyik tornán részt vettem, így aztán van némi áttekintésem. Szerintem a nagyölvedieknek nincs túl nagy kispályás tapasztalatuk, tehát megismétlődik a tavalyi forgatókönyv, a lévaiak nyernek, mögöttük a Podlužany végez” – jósolt egy néző. Nem lett igaza! A III. ligás nagyölvediek ugyanis mindenben felülmúlták ellenfeleiket. A pozsonyi Slovant, a Petržalkát, a Trenčínt, a Rimaszombatot és számos külföldi klubot is megjárt harminchat éves Michal Kubala vezényletével nem ismertek leküzdhetetlen akadályt, valamennyi meccsüket a kezükben tartották. A hozzáértő nézők nem egy látványos megoldásukat vastapssal jutalmazták.

Igor Kasana legénysége rakétarajtot vett, és 11:1-re lelépte a Nový Tekov alakulatát. Később a járási válogatottnak (8:1), a zselízieknek (6:2) és a lévaiaknak (5:1) is megmutatta, ki az úr a háznál. A tornán összesen százhuszonnégy gól esett, ezek csaknem egynegyedét a nagyölvediek szerezték.

Bár összesen tizenöt mérkőzést játszottak, az igazi döntőnek a sorrendben nyolcadik meccs bizonyult, amelyen a nagyölvediek a Podlužanyval csaptak össze. Rendkívül óvatos kezdés után Kubala a rövid sarokban megtalálta a rést, és vezetéshez juttatta csapatát. Nem sokkal később Hamdaoui, Smiknya, Straňák és Klimaj is betalálhatott volna, ám egyikük sem élt a kínálkozó lehetőséggel. Ezt követően viszont Hlaváčik, Matúš Predajnianský és újra Kubala végleg eloszlatta Obickyék pontszerzési reményeit (4:2).

A többi résztvevő nem került a két csapat közelébe. A lévaiakon látszott, hogy egyelőre még nincs végleges keretük, a járási válogatottnál az összeszokottság hiányzott, a zselíziek is még keresik régi önmagukat, a VI. Mevasport Liga középmezőnyében tanyázó Nový Tekov pedig csak jó adag szerencsével került a résztvevők közé.

„A torna csupán a felkészülés egyik állomása volt, így eleinte nem helyezésekben gondolkodtunk. Mindenesetre örülünk, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtva a legjobbak lettünk. Rövidesen a telki edzőtáborba vonulunk néhány napra, ahol roppant erős alapozás vár a fiúkra. Nagyszerű játékosaink vannak, így tavasszal kötelező a kifogástalan szereplés” – mondta elsőségük kapcsán Igor Kasana nagyölvedi edző.

Tornatények a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?