Távozik a DAC jobbhátvédje

kostrna

Még az őszi idény vége előtt távozik a DAC csapatától Kristián Koštrna. A 25 éves jobbhátvéddel, aki Kalmár távollétében a kapitányi karszalagot is viselte, közös megegyezéssel bontott szerződést a klub – tájékoztatott a szlovák sportnapilap.

„A nagymihályi 5:0-s vereség után kedden felhívott a sportigazgató, és elmondta, a klub azt szeretné, ha befejeznénk a közös munkát. Nyáron lejárt volna a szerződésem, a DAC-ban pedig már a jövő csapatát építik” – fogalmazott Koštrna, aki Nagymihályban lépett pályára először a sérülése után, az első félidőben volt a pályán, de nagyon nem ment neki a játék. „Nagymihályban az egész csapat leégett, én sem nyújtottam jó teljesítményt. Mivel nem tudtunk megegyezni az új szerződésen, ez lett a végeredménye. Talán jobb is, ha már most új csapat után nézhetek” – mondta a hátvéd, akiről már korábban azt lehetett pletykaszinten hallani, hogy lengyelországi ajánlatot kapott.

Koštrna 69 meccsen lépett pályára sárga-kékben.

A hátvéd a sportnapilap hasábjain köszönetet mondott a klubnak, a tulajdonosnak és a szurkolóknak is, megjegyezve, hogy a DAC-ban szintet lépett, és jobb játékos vált belőle.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?