Tardoskeddre mennek a westernlovasok

A korábbiakhoz hasonlóan a Westernlovagló Vándorkupa idei ötödik, tardoskeddi állomása is remek rendezvénynek ígérkezik.

Már sok éve működünk együtt az ottani lovardával, mindig jó kis verseny van náluk. Legutóbb Galántán csak mintegy húsz lovas alkotta a mezőnyt, reméljük, most többen leszünk – mondta lapunknak Fazekaš Attila, a sorozat elnöke.

Pontos, végleges számokat csak péntek este fognak ismerni, a nézői érdeklődés tekintetében azonban tisztábban lát a helyi főszervező. „800–1000 látogatónk mindig szokott lenni. Szerencsésen, a főút mellett van a lovarda, így mindig sokan kijönnek a versenyre – jegyezte meg Dominika Čelková, hozzátéve, a szombaton délelőtt 11-kor rajtoló verseny nagyjából este 6-ig fog tartani. – Az idő hiánya miatt pluszversenyeket nem tudunk szervezni, de gyereklovaglás, arcfestés és a hasonló aktivitások most sem maradnak el.

A versenyek lebonyolításában sem lesz változás, továbbra is a gyorsasági számokban, szlalomban és hordókerülésben mérik össze tudásukat a résztvevők.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?