SZABÓ ZOLTÁN„A DAC-cal korábban általában nívós meccseket vívtunk. Remélem, ezúttal is így lesz. A dunaszerdahelyiek is biztatóan kezdték a bajnokságot, ezért színvonalas kilencven percre számítok.
Támadni fog a DAC
SZABÓ ZOLTÁN
„A DAC-cal korábban általában nívós meccseket vívtunk. Remélem, ezúttal is így lesz. A dunaszerdahelyiek is biztatóan kezdték a bajnokságot, ezért színvonalas kilencven percre számítok. A csallóköziek bizonyítani akarják, hogy a nagyszombatiak elleni háromgólos siker nem volt a véletlen műve, számunkra pedig természetesen csak a győzelem elfogadható” – mondta lapunknak Dušan Tittel, a Slovan klubigazgatója.
A biztonsági intézkedésekről elmondta: „Mivel rizikós találkozóról van szó a megszokottnál több rendőr és biztonsági ember lesz szolgálatban. A DAC vezetői jelezték, hogy a fanklub szurkolói buszokat is indít, természetesen ezekre külön is ügyelnek majd a szervezők. Bízom benne, hogy a focisták játsszák majd a főszerepet, és sportszerű légkörben kerül sor a találkozóra. Ami a tippemet illeti, természetesen Slovan-győzelmet várok” – fejezte be Dušan Tittel.
Elszántan készülnek a dunaszerdahelyiek. A tegnap délutáni gyakorlást követően immár hagyományosan a dunatőkési edzőtáborba utazott a csapat. „Sajnos, a kameruni Boyára bokasérülés miatt nem számíthatunk, honfitársa, Adiaba pedig csak hétfőn érkezik vissza az olimpiai válogatottból. A Trnava elleni magabiztos győzelem után jó hangulatban várjuk az összecsapást. Valószínűleg ugyanabban az összeállításban lépünk pályára, mint múlt pénteken. . Láttam a Slovan dubnicai produkcióját, feltérképeztem a Pecko-legénység erősségeit és gyengéit. Kicsit tartunk, de nem félünk a Slovantól. Kicsit tartunk, de nem félünk a Slovantól. A téglamezei stadionban is agresszív támadófocit akarunk játszani, s remélem, nem jövünk haza üres kézzel” – hangsúlyozta Radványi Miklós, a DAC másodedzője.
A tapasztalt Pinte Attila is bizakodva várja az összecsapást. „Egyre jobban összeszokunk, s a múlt heti siker után megnőtt az önbizalmunk. Nehéz összecsapás vár ránk, de legalább az egyik pontot elhozzuk. Biztosra veszem, hogy szurkolóink a fővárosban is besegítenek. Sok meccset játszottam a Slovan ellen, legszívesebben a 2:1-es, bravúros bacsfai győzelemmel zárultra emlékszem vissza. Az égszínkékek akkor nagy árat fizettek azért, mert lebecsültek bennünket. Bár csak ma is megismételnénk ezt a bravúros eredményt.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.