Szurkolók nélkül játszik ma a DAC

<p>A harmadik helyen álló nagyszombati Spartak otthonában lép pályára a sereghajtó DAC futballcsapata ellen a Corgoň Liga 5. fordulójában.</p>

Egyértelműen a hazaiak a ma esti meccs (19.30) esélyesei, akik odahaza eddig százszázalékosak (még gólt sem kaptak), és legutóbb Máriatölgyesen 4:0-ra nyertek. A csallóköziek pontszerzése bravúrnak számítana.

Elszántan készülnek a meccsre a pont nélküli dunaszerdahelyiek. „Négy vereség után érthetően nem a legjobb a hangulat. Hiába dicsérik a játékunkat, ha rendre kikapunk. Pedig a senicaiak ellen tényleg jól futballoztunk, ám ismét hadilábon álltunk a szerencsével, és óriási egyéni hibák miatt újra lógó orral hagytuk el a pályát. Legfőbb ideje lenne elkezdeni a pontgyűjtést – mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője. – Rendkívül nehéz dolgunk lesz a Spartak vendégeként, várhatóan elsősorban az első tizenöt, húsz perc lesz a legviharosabb a számunkra. Ha a kezdeti rohamokat megússzuk kapott gól nélkül, jó eredményt érhetünk el. Ígérem, hogy Nagyszombatban sem állunk be a saját tizenhatosunk elé, végig aktívan akarunk futballozni. Ezúttal is a széleken fogjuk vezetni a támadásainkat. Többször megnéztem a Radolský-legénységet, feltérképeztem, mi az erőssége és a mi gyengéje. Főleg a hatgólos Ľuboš Bernáthra kell odafigyelnünk, ám a védelmük sebezhető. A döntetlen sikernek számítana, és lökést adna a folytatáshoz.”

Radványitól megtudtuk, hogy megkapta a játékosok pozsonyi orvosi tesztjeinek az eredményét, amelyek szerint védenceinek többsége remek erőállapotban van. „Nem is értem az egyes újságírókat, akik szerint a Senica elleni bajnoki hajrájában elfogyott az erőnk, hiszen pokoli 25 percet produkáltunk a szünet után. A harmadik vendéggól után a játékosok nem fizikálisan, hanem lelkileg törtek össze” – szögezte le a sárga-kékek mestere.

A tegnap délutáni gyakorlást követően ezúttal sem vonult edzőtáborba a csapat. Elképzelhető, hogy a legutóbb Görögországban szereplő Roman Konečný (korábban Nagyszombatban, a ligeti csapatban és Szencen focizott) helyet kap a kezdőcsapatban. Obert sérülés miatt nem léphet pályára, a bosnyák Nikolic pedig családi okok miatt hazautazott.

A cseh Ondřej Szabó a hét közben kölcsönös megegyezéssel szerződést bontott, és távozott. Hassan viszont visszajött, hét közben elkezdte a tréningeket.

Radványi a következő kerettel utazik Nagyszombatba: Kiss, Nahodil–Hrabač, Marcin, Struhár, Konečný, P. Ďurica, Németh Zs., Helísek, Boya, Lénárth, Hílek, Gašparík, Halimi, Harsányi, Yevarzade, Filo, Matúš.

„Egyáltalán nem becsüljük le a DAC-ot, amely meg akarja kezdeni a pontgyűjtést. Úgy tudom, a csallóköziek az utóbbi meccseken nagyon jól játszottak. A múlt héten is ők diktálták az iramot, mégis a Senica nyert. A rangadók mindig háromesélyesek, nagyon téved, aki azt hiszi, hogy simán győzünk” – nyilatkozta Dušan Radolský, a nagyszombatiak szakvezetője a klub hivatalos honlapjának.

Az elmúlt két idényben több emlékezetes mérkőzést is játszott a DAC a Spartakkal – az első hazai bajnoki (3:0, 2008. július), 2:1-es győzelem 2009 őszén egy parádés meccsen, ugyanilyen arányú siker idén tavasszal az utolsó fordulóban, amivel a csallóközi csapat megőrizte élvonalbeli tagságát, de ide tartozik a megalázó tavaszi 0:7 is, amely a klubtörténet második legsúlyosabb veresége.
Az egymás elleni mérleg a DAC szempontjából: 11 győzelem, 11 döntetlen, 12 vereség, a gólarány 41:52. Bajnoki meccsen a sárga-kék együttes még sosem nyert Nagyszombatban: 0–7–9, 13:37.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?