Szobakerékpáron edz

Ulszan. Továbbra is kérdéses Raúl játéka a szombati negyeddöntőben a Koreai Köztársaság ellen. A spanyol labdarúgó-válogatott legnagyobb sztárja egyelőre szobakerékpáron végzi az edzéseket.
Tegnap sem gyakorolt együtt társaival.

Ulszan. Továbbra is kérdéses Raúl játéka a szombati negyeddöntőben a Koreai Köztársaság ellen. A spanyol labdarúgó-válogatott legnagyobb sztárja egyelőre szobakerékpáron végzi az edzéseket.

Tegnap sem gyakorolt együtt társaival. Az ágyéksérüléssel bajlódó csatár az írek elleni vasárnapi nyolcaddöntő óta csak könnyített edzéseket végez, ez megkérdőjelezi játékát a dél-koreaiak elleni találkozón. – Jól halad a rehabilitációja, de az csökkenti a reményeket, hogy a pályára még nem térhetett vissza. Arról egyelőre nem is beszéltünk, hogy játszhat-e szombaton – ismerte el Genaro Borras csapatorvos. Majd hozzátette: – Talán ma már futhat. Mindenki azt várja tőlem, hogy optimista nyilatkozatokat tegyek, de sajnos nem áll módomban. Semmiképpen sem szeretnék kockáztatni. Megértem, hogy égető szükség van a játékára, de tudomásul kell venni, hogy izomsérülése lassan gyógyul. Pénteken már biztosabbat mondhatok.

A 24 éves támadó jobb combja az írek elleni nyolcaddöntőben húzódott meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?