Kijev: azonosították a kijevi gyermekkórház elleni csapásra parancsot adó orosz tisztet

ukrán válság k

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a főügyészséggel közösen azonosította azt a személyt, aki parancsot adott a kijevi Ohmatdit gyermekkórház elleni, július 8-án végrehajtott orosz támadásra: Szergej Kobilas, az orosz fegyveres erők altábornagya volt az – közölte kedden a két állami szerv hivatalos honlapján.

A sajtóközlemények szerint a vizsgálat megállapította, hogy Kobilas utasítására július 8-án 9 óra 15 perckor egy orosz Tu–95MSZ stratégiai bombázó gép egy H–101-es rakétát lőtt ki a gyermekkórházra. Megállapítást nyert, hogy az ellenséges gép az oroszországi Olenyegorszk város közelében lévő repülőtérről szállt fel, és a rakétát az ukrán határtól csaknem 600 kilométerre, az oroszországi Szaratov megye felett lőtte ki. A H–101-es rakéta Ukrajna légterébe Csernyihiv térségében jutott be, majd manőverezni kezdett, és folyamatosan változtatva repülési útvonalát négy régió területén repült keresztül. A titkosszolgálat szerint ez azt jelzi, a rakétát úgy programozták, hogy a lehető legnagyobb mértékben megkerülje az ukrán légvédelmet, majd eltaláljon egy egészségügyi intézményt. A rakétaroncsok vizsgálata nyomán kiderült, hogy az orosz Raduga tervezőirodában gyártották 2024 második negyedévében.

Az 59 éves, odesszai születésű Szergej Kobilas altábornagy az ukrán kórház elleni támadás idején az orosz légierő nagy hatótávolságú repülési parancsnokaként szolgált, július 24-én előléptették, és az orosz légierő parancsnokává nevezték ki. A főügyészség közölte, hogy távollétében hivatalosan meggyanúsították háborús bűntettek elkövetésével.

Az elmúlt napban az ukrán energiaügyi minisztérium közlése szerint Ukrajna nyolc megyéjében ért orosz támadás polgári energetikai létesítményeket – hozta nyilvánosságra kedden az ukrán energiaügyi minisztérium. A támadások a nyugati régiók kivételével kiterjedtek az ország keleti, déli, északi és középső részére, Dnyipropetrovszk, Donyeck, Mikolajiv, Poltava, Szumi, Harkiv, Herszon és Csernyihiv megyékre. 

Denisz Smihal miniszterelnök keddi kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az ukrán Enerhoatom vállalat által üzemeltetett nukleáris létesítmények megfelelő belső védelemmel rendelkeznek, és a katonai légvédelem is lefedi őket. Többet erről nem árult el, hivatkozva arra, hogy az atomlétesítmények biztonsága bizalmas információ. 

A déli Herszon megyében a helyi kormányzói hivatal közlése szerint az orosz erők egy drónról robbanóanyagot dobtak egy autó tetejére a megyeszékhely peremvidékén. A támadásban egy 55 éves férfi sérült meg. 

Ihor Taburec, az ország középső részében lévő Cserkaszi megye kormányzója a Telegramon arról tájékozatott, hogy orosz dróntámadások következtében két ember sérült meg a régióban. Anyagi károk is keletkeztek, egyebek mellett Umany térségében megrongálódott egy energetikai létesítmény. 

Vadim Filaskin, a kelet-ukrajnai Donyeck megye kormányzója a Telegramon azt írta, hogy három ember meghalt, és legalább öten megsebesültek a régió elleni orosz támadások következtében az elmúlt 24 órában. 

Az ukrán légierő arról számolt be, hogy keddre virradó éjjel az orosz hadsereg két rakétával és 46 iráni gyártású Sahíd csapásmérő drónnal támadta Ukrajnát. A légvédelem 38 ellenséges drónt lőttek le, háromnak nyoma veszett, kettő Luhanszk megye orosz megszállás alatti részébe repült, egy pedig visszafordult Oroszország felé. 

Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg embervesztesége megközelítette a 628 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz harckocsit, ötven tüzérségi rendszert és 36 drónt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?