Szilágyi újra megcsinálta, Rióban is nyert

Még csak különösebben izgulni sem kellett – a vívócsarnok korábbi, infarktusos lelkiállapotot előidéző csatái után szinte felüdülés volt a végtelenül koncentrált Szilágyi Áron szereplését nézni a négy között.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"242775","attributes":{"alt":"","author":"Kép: MTI","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Végtelenül tudatosan

Addig azért megizzadt, első asszóját a mexikói Julian Ayala ellen 15:9-re nyerte, majd a 16 között a fehérorosz Aliakszandr Bujkevicset kissé nehézkesen győzte le 15:12-re. A negyeddöntőre alig negyedóra elteltével kellett kiállnia, de ezzel a helyzettel is megbirkózott, a román Tiberiu Dolniceanu ellen 15:10-re nyert.

Ezután jött a koreai Kim Dzsung Hvan következett – az asszónak különös pikantériát adott, hogy egy nappal korábban Imre Géza éppen egy koreai ellenféllel szemben maradt alul a férfipárbajtőrözők döntőjében.

Szilágyi nagyon hamar megmutatta, az aranyért jött, még 8 másodperc sem telt el, és már öt tust bevitt! A koreai ugyan próbált felkapaszkodni, de Szilágyi ellentmondást nem tűrően 15:12-re hozta az asszót.

Az elődöntő után meg sem állt az újságíróknál, látszott, hogy nagyon összeszedett, maximálisan a feladatára koncentrál.

Londonban is fejjel nyerte meg az olimpiát – akkor ihletett állapotban, „a zónában” vívva harcolta ki az aranyérmet, most pedig rendkívül tudatosan, minden esetleges zavaró hatást kizárva tudta megvédeni a címét.

„Ahogy Londonban vívtam az olimpiai döntőben, az lehet, hogy az én pályafutásomban már nem lesz még egyszer. Most sokkal tudatosabbnak kellett lennem, sokkal több energiámat vitte el, hogy ne figyeljek a közönségre, mindig csak a következő tuson járjanak a gondolataim” – nyilatkozta immár kétszeres olimpiai bajnokként Szilágyi.

Könnyűnek tűnt

A döntőben az amerikai Daryl Homer ellen azonnal elhúzott 3:0-ra, és utána már csak 5:3-nál engedte három tusnál kisebb különbségre ellenfelét. Az is önbizalmat adhatott neki, hogy korábbi hat asszójukból ötször nyert Homer ellen. 14:6-nál ugyan az amerikai még bevitt két tust, de szó sem lehetett arról, hogy megismétlődjön az egy nappal korábbi rémálom: Szilágyi 15:8-cal véget vetett az asszónak.

„Örülök, ha kívülről könnyűnek tűnt – mosolygott Szilágyi. – Olyan taktikát kellett választanom, amellyel az ellenfelem dinamikus vívását már a pást közepén, rögtön a rajt után meg tudom törni, hogy ne tudja kialakítani a helyzeteit, ne tudjon lenyomni a pástról, vagy ha le is nyom, ott is tudjak újat mutatni. Ez összejött, és bár voltak az ellenfelemnek jó pillanatai, az asszó képe végig ez maradt.”

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"242776","attributes":{"alt":"","author":"Kép: MTI","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"319"}}]]

Mindent kiadott magából

Szilágyi tavaly edzőt váltott, a négy évvel ezelőtti aranyát még Somlai Bélával nyerte, Rióra azonban már Decsi András készítette fel. „Az év elején azt mondtam, beszéljenek majd az eredmények, jó döntés volt-e a váltás. Decsi Andrissal nagyon jól megértjük egymást, harmonikusan tudunk együtt dolgozni. Csodálatos, hogy ilyen jó felkészülés van mögöttünk, amely során tényleg jól éreztem magam. Végig úgy éreztem, hogy az a munka, amit a csapatommal elvégeztünk, megérdemel még egy aranyérmet – hangsúlyozta Szilágyi, aki előző mesterének, Somlai Bélának, és nevelőedzőjének, Gerevich Györgynek is köszönetet mondott. – Nélkülük nem lennék az a vívó, aki most vagyok.”

Bár a lelátóról nézve megállíthatatlan volt, Szilágyi azt mondta, ez egy nagyon nehezen megnyert aranyérem volt, fizikálisan és mentálisan is nagyon elfáradt, kiadta magából a maximumot. „Most nem vívtam olyan állapotban, mint Londonban, de a koncentráció erősítésével és a jó taktikaválasztással így is nyerni tudtam” – mondta a 26 éves vívó.

A felkészülés során és a verseny alatt is nagy erőt adott neki a tudat, hogy ezt már egyszer megcsinálta: „Tudom, milyen terhet kell feldolgozni az olimpián, milyen gondolatokat nem szabad beengedni, és mire kell figyelni egy-egy asszó előtt. Ezek a tapasztalatok végigkísértek az elmúlt négy évben is. Nem mondom, hogy ezáltal könnyebb volt, de lehet, hogy enélkül nem sikerült volna.”

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"242774","attributes":{"alt":"","author":"Kép: MTI","class":"media-image","height":"319","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Zászlóvivőként nyert

Szilágyi a harmadik magyar kardvívó, aki megvédte olimpiai bajnoki címét, Fuchs Jenő (1904, 1908) és Kárpáti Rudolf (1956, 1960) nyomdokaiba lépett. Rajtuk kívül csak a szovjet Viktor Krovopuszkovnak (1976, 1980) és a francia Jean-François Lamournak (1984, 1988) sikerült a bravúr ebben a fegyvernemben. „Eljátszottam a gondolattal, milyen illusztris társaságba kerülnék a duplázással… Örülök neki, hogy ezt a hagyományt felelevenítettem, nagyon büszke vagyok” – emelte ki Szilágyi, aki nemcsak Magyarország, hanem a Vasas ötödik aranyérmét is szerezte Rióban. „Nagyon büszke vagyok a klubomra. Hihetetlen egy olyan klubban sportolni, amely tényleg egy család. Kilencéves koromban ott kezdtem el a vívást, örülök, hogy már Tokióig megvan a szerződésem, és büszke vasasosként hordom ezt az aranyérmet” – mondta a boldog bajnok.

Szilágyi megtörte a zászlóvivők átkát: utoljára 1948-ban tudott magyar zászlóvivő olimpiai bajnokságot nyerni, akkor a kalapácsvető Németh Imrének sikerült. „Nem foglalkoztam ezzel az átokkal, mert nem lett volna értelme – nevetett Szilágyi. – Örülök, hogy most már ezt elfelejthetjük, én a következő zászlóvivőknek is nagyon fogok szurkolni.”