Szigorú volt a büntető

Pozsony. A huszonnégy esztendős Gáspár József több mint egy évig makacs sérüléssel bajlódott. Ebben az orvosok is ludasak voltak, hiszen csupán nyolc hónap után ál-lapították meg, mi is a baja a futballistának... Júliustól teljes erőbedobással gyakorol, de csak a ligetiek elleni találkozón jutott először szóhoz az Inter kezdőcsapatában.

Gáspár (jobbról) becsúszva szereli a ligeti MaixnertTASR-felvételJátékán egyáltalán nem látszott meg a hosszú kényszerpihenő.

Igyekeztem eleget tenni az elvárásoknak, nagyon készültem a rangadóra. Mindössze két órával a meccs előtt tudtam meg, hogy pályára lépek. Benčík őrzése volt a feladatom. Örülök, hogy sikerült semlegesítenem a ligetiek mesterlövészét. Egyébként, az igazat megvallva, azt hittem, hogy Jozef Bubenko jóval korábban lehetőséget ad. Sokáig csak a cserepadig jutottam és a tartalékcsapatban futballoztam.A védelem tengelyében jól megértette magát Chrenkóval.

Pedig számomra eléggé furcsa volt, hogy liberóval játszottunk, hiszen korábban a vonalvédekezést alkalmaztuk. Meglepődtem, hogy a tréner emellett a változat mellett döntött. Ezért eleinte akadtak kisebb poroblémáink, de aztán belelendültünk.Miként látta belülről a mérkőzést?

Jó iramú kilencven percet, és sportszerű küzdelmet hozott a derbi. A ligetiek birtokolták többet a labdát, nekünk viszont gyors ellentámadások végén lényegesen több helyzetünk volt. Az eredményt igazságosnak tartom, bár nagyon közel álltunk a győzelemhez, de aztán jött a tizenegyes...

Kezezéséért adott büntetőt Cichý játékvezető.

Túlságosan szigorúnak tartom az ítéletet, hiszen Benčík közeli lövésénél a kezemet és a combomat érte a labda. Tehát szándékosságról szó sem lehetett. Sajnos, a bíró ezt máshogy látta, s utána már hiába tiltakoztunk...Teljesítményével helyet követel magának a kezdőcsapatban.

Nem tagadom, hogy Šuchančok eltiltása is közrejátszott abban, hogy pályára léphettem. Marián szombaton, a zsolnaiakkal vívott bajnokin sem szerepelhet, remélem, ismét lehetőséget kapok. Játékommal igazolni szeretném, hogy ott a helyem a kezdőtizenegyben.

MÉRLEG

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójának mérlege.

HAZAIAK–VENDÉGEK: 5-2-2-1 8:6 (összesen 70-34-20-16; 116:81).

NÉZŐK: 16 661 (összesen 234 306).

PIROS LAP: 1 – összesen 17, ebből 11 a vendégeknek.

SÁRGA LAP: 21 (8/13) – összesen 292 (121/161).

TIZENEGYESEK: 2 – összesen 23.

GÓLLISTA – 9 gólos: Reiter (Žilina); 8 gólos: Oravec (Ružomberok), Perniš (Púchov); 7 gólos: M. Mintál (Žilina), Vittek (Slovan).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?