Szerződést szeretne a tulajdonos

Galánta |

<p>Bár a futballisták használják a Hody városrészben található futballpályát, a pálya alatti telekért a tulajdonos fizeti az ingatlanadót.</p>

Az egyik tulajdonos legvégső esetben felszántatná a futballpályát, ha nem sikerül megegyeznie a várossal a terület használatáról.

A Hodyban levő futballpálya alatti terület egyheted részének tulajdonosa, Vladimír Križan megelégelte, hogy évek óta ingatlanadót kell fizetnie a területért, holott nem tudja használni. „Először tavaly novemberben kértem az adó elengedését a városi hivatalban. Azt a választ kaptam, hogy a város nem használja a területet. Ezért a galántai Slovan futballklubnak írtam levelet, onnan választ sem kaptam. Idén ismét kértem az adó elengedését, de újra azt a választ kaptam, hogy a város nem használja a területet. Felkerestem Ladislav Majerníkot, a városi sportlétesítmények kezelőségének igazgatóját, aki azt mondta, nem ő szedi az adót és nem hozzájuk tartozik a futballpálya, ők csak rendben tartják. Nem akarom felszántani a füvet, ami nem az enyém, de ezt is fontolgatom” – nyilatkozta felháborodottan lapunknak Vladimír Križan. Hozzátette, tavaly és már idén is befizette a megszabott 26 euró adót. Az összeg nem nagy, de ragaszkodik ahhoz, hogy a várossal rendezzék a terület használatát.

„Az adók befizetését általános érvényű rendelet szabályozza. Ezt év közben nem lehet módosítani. Ha bekerül egy módosítás, akkor lehetőség van az adó elengedésére” – nyilatkozta Csemez Henrietta, a Galántai Városi Hivatal vezetője. Hozzátette, a közeljövőben az ilyen esetek elkerülése miatt módosítják az adók befizetését szabályozó rendeletet.

A tulajdonos elmondta, ha a város elengedi is az adót, azon lesz, hogy hivatalossá tegyék a pálya használatát, ezért bérleti szerződést akar kötni. Bérleti díjként megelégedne akár az egyeurós összeggel is. (bé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?