Szerény jubileumi ajándék

Talán a legelsők, az azóta huszonévesek már nem is emlékeznek rá, hogy kilencvennégyben Ipolyságon gimistaként versenyeztek, mezeket kaptak emlékbe. A Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának egyetlen krónikásaként mégis tanúsíthatom: egy szép hagyomány újraindításán voltunk mindannyian.

Talán a legelsők, az azóta huszonévesek már nem is emlékeznek rá, hogy kilencvennégyben Ipolyságon gimistaként versenyeztek, mezeket kaptak emlékbe. A Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának egyetlen krónikásaként mégis tanúsíthatom: egy szép hagyomány újraindításán voltunk mindannyian. S ennek azóta is van folytatása. Révész Ferenc olyan léggömböt eresztett a magasba, amelyre számos gimiben felfigyeltek, és ma is keresik. S közben a rendszeres sporttalálkozók útját járják. Helyenként már új testnevelő tanárokkal, a fiatalabb diáknemzedékkel. Nem világra szóló verseny a gimibajnokság. Senki sem várta, hogy azzá válik. Mégis szívünkhöz nőtt, kedves, nélkülözhetetlen színfolt középiskolá(sa)ink életében. Tizedik felvonása elejére végre elért egy elismerést is: belekerült az oktatási minisztérium hivatalos iskolai versenynaptárába. Anyagilag ugyan nem, de erkölcsileg már támogatja a szaktárca. Szerény jubileumi ajándék. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?