Szép élménnyel búcsúznának az újpestiek

A DAC mellett az Újpest, a Honvéd, a Slovan és a tren-cséniek is pályára lépnek ma a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében.Egy élmény leszA négy párharc közül a visszavágó előtt egyedül az újpestiek párharca lefutott, a Sevilla elleni 0:4 után a mai (21.00) találkozó már csak formalitás.

A DAC mellett az Újpest, a Honvéd, a Slovan és a tren-cséniek is pályára lépnek ma a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében.

Egy élmény lesz

A négy párharc közül a visszavágó előtt egyedül az újpestiek párharca lefutott, a Sevilla elleni 0:4 után a mai (21.00) találkozó már csak formalitás. „Az a célunk, hogy jó hangulatban jó mérkőzést játsszunk, és ezáltal mindenki számára egy élmény legyen ez a meccs” – jelentette ki Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője. A lila-fehérek középpályása, Zsótér Donát szerint erre minden esély meg is van, mivel a kiállításig Spanyolországban is jól futballoztak: „Azt szeretném, hogy mindenki tegye ki a szívét-lelkét. Úgy kell játszani, mintha az életünk múlna rajta, akkor lehet esélyünk meglepetést okozni.”

Játszani az előnnyel

A másik magyar együttes, a Honvéd viszont egyértelműen a továbbjutás reményében utazik Luxemburgba, miután a hazai első felvonáson 1:0-s győzelmet aratott a Progrés Niederkorn felett. A kispestiek kifejezetten jó formában vannak, legutóbbi négy mérkőzésüket megnyerték. „Az előny nálunk van, talán egy kicsit játszhatunk is ezzel, de az egy gól veszélyes is tud lenni. Nekik jönniük kell, de nem hiszem, hogy ezt fejvesztve tennék” – mondta Vadócz Krisztián, a Honvéd egyik legrutinosabb játékosa a mai (19.00) találkozó előtt. A kispestiekre továbbjutás esetén a Domzale–Ufa párharc jobbika vár.

Elégedetlen szurkolók

Az első meccsen a Slovan 2:1-es hátrányba került a máltai Balzan ellen. Az égszínkékek fontos idegenbeli gólját Vukan Szavicsevics szerezte a 74. percben. „Jó, hogy a selejtező után már három nappal bajnoki meccset játszottunk, amelyen magabiztosan győztünk. Így sokkal jobb hangulatban várjuk a visszavágót. Megértjük, hogy az első meccs után elégedetlenek voltak a szurkolóink, most mindent megteszünk, hogy a mi drukkereink örüljenek a lefújás után” – mondta Vaszil Bozsikov, a fővárosiak kapitánya. Ha a Slovan továbbjut a mai (19.30) meccs után, akkor az osztrák Rapid Wiennel találkozik.

Javulni kell

A trencséniek sokkal kedvezőbb helyzetből várhatják a mai (17.30) visszavágót, hisz Azango góljával idegenben győztek 1:0-ra a Górnik Zabrze ellen egy hete. „Győztünk, de természetesen még nyitott a párharc” – mondta tömören Ricardo Moniz, az AS edzője, aki a 2012/13-as szezonban a Ferencváros edzője volt. „Elemeztük a Górnik játékát, hisz az első mérkőzésen a támadóik pozíciós játéka nagy nehézségeket okozott nekünk. Nekünk is javulnunk kell ebben és lezárni az üres területeket” – részletezte bővebben James Lawrence, a trencséniek angol hátvédje. Továbbjutás esetén az AS a holland Feyenoord Rotterdammal játszik. (MTI, ot, mgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?