Székesfehérváron épül Magyarország első szabványos amerikaifutball-pályája

Székesfehérvár |

<p>Székesfehérváron, az egykori MÁV Előre sporttelepén épül meg Magyarország első szabványos, 120 yardos (110 méteres) amerikaifutball-pályája, amely a Fehérvár Enthroners (Koronázók) csapatának új otthona lesz.</p>

A beruházással kapcsolatos szerdai sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta: az államtól korábban megkapott ingatlanon mindenképpen sportcélú fejlesztést terveztek, amit három ütemben 2017 végére fejeznek be. Az első ütemben az önkormányzat 30 millió forintos támogatásából felújítják az öltözőket és kialakítják az amerikaifutballra alkalmas füves pályát. Bóka Viktor jegyző közölte, hogy a hároméves program mintegy 200 millió forintba kerül. Megjegyezte, hogy az Enthronersnek eddig nem volt igazi otthona, csak edzésre használták a létesítményt, de hazai meccseiket Iszkaszentgyörgyön és Sárszentmihályon játszották. Hozzátette, valami megmozdult amerikaifutballban Székesfehérváron, mert a legutóbbi Super Bowlt több százan nézték meg közösen az egyik helyi bevásárlóközpontban és a helyi klub mérkőzésein is hasonló létszámban vesznek részt a szurkolók. Bozai István városgondnok kiemelte, a bontásra váró Sóstói Stadionból szerelnek majd székeket a lelátókra, de a korlátok cseréjét is hasonló módon oldják meg. Jelezte, hogy a jövőben egy második füves és egy kisméretű műfüves pálya is létesül, de a salakos futópályát is rendbe hozzák. Lévai Ferenc, a Fehérvár Enthroners elnöke elmondta, hogy a klub 2007-ben alakult meg. A csapat 2010-ben érte el eddigi legjobb eredményét, akkor a Magyarországi Amerikai Futballcsapatok Ligája (MAFL) Divízió II-es bajnokságában bronzérmet, míg a dunaújvárosi Gorillaz csapattal kiegészült junior együttes ezüstérmet szerzett. A klubvezető elsődleges céljuknak nevezte a Divízió I-be (a másodosztályba) való feljutást, az utánpótlásbázis növelését. Mint mondta, a megújuló sporttelepen szeretnének a jövőben akár válogatott mérkőzéseket is rendezni. Pál Tibor Kornél vezetőedző az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a felnőtt csapatot jelenleg 35 fő alkotja, míg az U19-es és U17-es együttesben 27 fehérvári fiatal sportol.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?