Számolhatnak a magyar pólósok

Amikor ez az információ mindenkihez eljutott a mixzónában a csütörtök esti, spanyolok elleni remi (11:11) után, kissé megváltozott a nyilatkozók hangulata. Addig ugyanis senki nem figyelte, a spanyol–török vagy a magyar–máltai meccs lesz-e előbb a zárókörben, ahol a gólkülönbség fog dönteni arról, a két favorit közül ki lesz az első és ki a második a csoportban.

Jó vagy rossz?

Hosnyánszky Norbert még eléggé elkenődve fogalmazott („Igazságos döntetlen született. A végén kaptunk egy-két balszerencsés gólt, amikor vissapattant hozzájuk a labda vagy nem az lőtt közülük, akinek kellett volna. Ezen ment el a győzelem.”), Zalánki Gergő vagy Varga Dénes azonban már kevésbé volt szomorú, mivel a saját kezükben maradt a sorsuk – pontosabban az, hogy közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak-e, vagy kell játszaniuk a legjobb nyolcba kerülésért.

„Még nem játszottuk ezt a műfajt, nekem személyesen még nem volt eddig tapasztalatom azzal, hogy a mi oldalunkról közelíthettünk meg egy ilyen számolgatós mérkőzést. Nem könnyű egy áhított gólkülönbség tudatában lejátszani egy találkozót. Végig fogjuk beszélni, mi lehet a jó taktika, de szerintem nem nagyon kell extrát kitalálni, jól kell játszani, jól kell védekezni. A 15-20 gólt meg tudja lőni a csapat, az a kérdés, mennyi lesz a megfelelő szám” – mondta a spanyolok elleni versenyfutásról Märcz Tamás szövetségi kapitány.

Meglepetéskapus

A szakember a spanyolok ellen viszont húzott egy extrát, és meglepetésre Vogel Somát jelölte a kapuba. „Mindig készen kell állnom a medencébe ugrani, de abból a szempontból meglepett Tamás, hogy Nagy Viktor hossú évek óta a válogatott első számú kapusa, egy ilyen komoly téttel bíró meccsen arra számítottam, hogy ő fog védeni” – jegyezte meg az FTC hálóőre kisomolyogva fürdőköpenye kapucnija alól.

Vogel jó teljesítmény nyújtott, a fogható lövéseket kivédte, talán pár komolyabb bravúr hiányzott csak – akár olyan, mint az ellenkező oldalon, amikor közvetlenül a magyarok ötméterese előtt az állandóan előre araszoló spanyol hálóőrt kiállították. A „vészkapus” mezőnyjátékos pedig megfogta Manhercz büntetőjét.

Egyre jobbak lesznek

Volt még példa a meccsen hasonlóan bosszantó elszalasztott lehetőségre: Zalánki megúszhatottt volna, csak nem feltételezte, hogy utolérik, ezért lazábbra vette a tempót, az ellentámadásból pedig szépítettek a spanyolok, így közte három, 9:6 helyett 8:7 lett az állás.

A spanyolok egy tizeddel a harmadik negyed vége előtt egyenlítettek, sőt a 28. percben, a meccsen először át is vették a vezetést. A magyarok azonban hasonlóan eredményesen tapadtak rájuk, gólra gól volt a válasz, Zalánki nagy szólójával pedig egyenlítettek is, de az utolsó 15 másodpercben már nem sikerült akciót vezetniük, maradt a 11:11.

„Agresszív és gyors vízilabdát játszott a spanyol csapat, egyszer-egyszer megtalálták az utat a kapunk felé, nem érdemtelenül szereztek egy pontot, de mi sem érdemtelenül hoztuk vissza a végén egálra a meccset. Egészségesen agresszívek voltunk, egy pillanatra sem adtunk fel semmilyen helyzetet. A világbajnoki ezüstérmes spanyolok fejlődtek, de mi is folyamatosan jobbak leszünk” – értékelt Märcz.

Maguk a játékosok is valami hasonlót próbáltak megfogalmazni, az elszalasztott győzelem miatti mérget és az utolsó nyolc perc három egyenlítése miatti boldogságot. Aminek viszont egyértelműen örültek, az a telt házas Duna Aréna volt. Bár nem volt focimeccsekre jellemző elsöprő hangulat, néha a karcsapásokat is lehetett hallani egy-egy felúszásnál, amikor beindult a szurkolás, a hideg futkosott az ember hátán. „Érdekes volt, hogy mindez valahogy a medence fölött maradt, mi a vízben teljesen tisztán értettük egymást” – jegyezte meg Varga Dénes, aki lapunk ministábjával egyetemben rögtön a meccs után az Év sportolója-gálára sietett.