Suker Angliában játszatná Raúlt

Madrid |

<p>Davor Suker, a horvátok egykori kitűnő labdarúgója azt javasolta Raúlnak, a Real Madrid csapatkapitányának, hogy Angliában folytassa pályafutását.</p>

A Marca című madridi sportnapilap internetes kiadása szerint a királyi gárda korábbi futballistája erről személyesen győzködte a fővárosi elitalakulat ikonjának számító csatárkiválóságot.
Suker - aki  1991 és 99 között profiskodott hispán földön, s a Real előtt a Sevillában is megfordult - úgy fogalmazott, hogy őt mint jó barátot „elbűvölné”, ha Raúl Londonban zárná le karrierjét egy olyan kiváló bajnokságban, mint amilyen az angoloké.
A horvát labdarúgó, aki 1997-ben spanyol bajnok, rá egy esztendőre pedig Bajnokok Ligája-győztes lett a Reallal (és Raúllal), 1999 és 2001 között  a Premier League-ben, jelesül a londoni Arsenalban, majd a West Ham United csapatában is játszott, a 98-as vb gólkirálya volt, jugoszláv és horvát válogatott színekben összesen 71 mérkőzésen 46 gólt szerzett.
Az ex-csapattárs eligazolására ösztökélő nyilatkozatát azt követően adta, hogy a közelmúltban felröppent a hír: a 32 éves, a blancókkal egyebek mellett hat bajnoki címet és három BL-elsőséget szerzett Raúl távozni akar a királyi gárdától, mivel amióta a chilei Manuel Pellegrini ott a vezetőedző, rendre mellékszerep jut neki, többnyire csupán csereként és röpke időre kap játéklehetőséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?