Suja Tímea hallgatott az edző hívó szavára

<p>Egy részben Kassán (Cassovia), részben Nyitrán (UKF) töltött évad után a következő bajnokságot már külföldön játssza Suja Tímea somorjai kosaras. Külföldre kerülésének körülményeiről beszélgettünk.</p>

* Miért ment el Nyitráról?

Mert szétesett a bronzérmes csapat. Már a bajnokság vége után jelezték, vége a profizmusnak, a jövőben inkább a férfiakat részesítik előnyben, s legfeljebb amatőr szinten lesz folytatás. Egy ideig vártam, hogy jelentkezzenek a klubból, de miután senki sem hívott, nem tétlenkedtem tovább.

* Miért éppen a svájci Sdent Nyon Basket csapatát választotta?

Mivel elég jó szezonom volt, ügynököm kínálhatott több helyen is. Magyarország, Németország és Franciaország is számba jött, de végül a Nyont választottam. Oda az edző is hívott, ami döntő volt számomra, ráadásul a legjobb feltételeket kínálták. A Genftől 18-20 kilométerre a Genfi tó partján fekvő város csapata harmadik lett a bajnokságban, és a FIBA-kupa-szereplés is felvetődött.

* Az elmúlt évadban játszott Kassán is. A Cassoviába már nincs visszaút?

Jó körülmények voltak a csapatban, csak nem kerültünk a playoff-rájátszásba, ezért kértem, hogy a bajnokság hátralévő részében Nyitrán kosarazhassak. Ehhez hozzájárultak. Úgy tudom, fiatalokkal akarják folytatni, s anyagi gondok miatt nemigen igazolnak profikat.

* Egy évre írt alá az új klubjához. Utána is szeretné folytatni a légiós életet?

Meglátjuk, mit hoz ez az esztendő. Ha jól fog menni, előfordulhat, hogy kinn maradok, maradunk, mert férjem is kosaras, és még egy éve van hátra az itthoni egyetemen.

* Akkor most nem követi önt Svájcba?

Azon munkálkodik, hogy ő is kikerüljön. Eddig Komáromban játszott, de bizonytalan helyzetben vannak, így külföldi lehetőségek után nézett.

* És ha a somorjaiak feljutnának az élvonalba, hazajönne?

Ha ez bekövetkezik, nem zárom ki, hogy hazajövök. Most is Somorján vagyok, és látogatom Diósi tanár úr edzéseit.

* Nézi a kosárlabda Európabajnokságot? Mi szól a szlovák hölgyek szerepléséhez?

Mindenkit megleptek azzal, ahova jutottak. Chapman kapitány védekezésre építi csapata játékát. Ez nem látványos, de eredményes kosárlabda. A játékosok a pályán eléggé jó szinten végrehajtják az amerikai szakvezetőjük elképzeléseit, kihasználják képességeiket, s ezzel is lehet nyerni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?