Straka fékezi az eufóriát

<p>„Amikor a sorsoláson a BATE-t kaptuk, kisebb eufória lett úrrá mindenkin. Én ezt igyekszem fékezni. Gondoljanak csak bele, mekkora lehetett az eufória Boriszovban, hogy a Slovant kapták.” Ezekkel a szavakkal vezette fel a ma esti (20.45) Slovan–BATE Boriszov BL-selejtező playoff-mérkőzést František Straka, az égszínkékek vezetőedzője.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Sosem volt még ilyen közel a Bajnokok Ligája csoportköréhez a pozsonyi Slovan – az utolsó akadály a fehérorosz bajnok, a BATE Boriszov együttese az áhított BL-szerepléshez vezető úton. A selejtező playoffjának sorsolása előtt maga František Straka is azt mondta, legszívesebben a Boriszovot választaná a lehetséges ellenfelek közül, most azonban igyekszik fékezni az eufóriát.

„A BATE rendszeres résztvevője a BL- és az EL-csoportkörnek. Ismerem az ellenfelet, jól emlékszem rájuk 2011-ből, amikor a pilseni Viktoriával szerepelt egy csoportban a BL-ben, a Bayernnel és a Barcelonával együtt. A németeket is megizzasztották, semmiképpen sem lehet lebecsülni őket” – nyilatkozta a párharc mai első mérkőzése előtt Straka, aki 2004-ben a prágai Spartával már bejutott a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. „Nem sok edzőnek adatik meg, hogy a BL-ben irányíthassa a csapatát, ha a Slovannal is sikerülne, az karrierem újabb jelentős eredménye volna. Hogy ez lenne-e a csúcs? Azt nem tudom, ki tudja, mit hoz a jövő” – mondta a karizmatikus cseh szakvezető.

Straka arra is figyelmeztetett, hogy a BATE teljesen más stílust képvisel, mint a pozsonyiak által az előző körben kiejtett moldáviai Sheriff Tiraspol. „A Sheriff amolyan „made in Brazil” focit játszott, sok dél-amerikai légióssal, akik a támadásra helyezték a hangsúlyt, és a védekezésre nem mindig koncentráltak megfelelően. A BATE gerince azonban gyakorlatilag megegyezik a fehérorosz nemzeti csapat gerincével, egy szívós, masszív együttesről van szó, amely rendkívül szervezett és fegyelmezett. Ezt bebizonyították a Debrecen ellen is, amikor a hosszabbításban szerezték a továbbjutást érő gólt” – magyarázta Straka.

A hazai együttesből sérülés miatt hiányozhat Marko Milinkovics, aki a pénteki bajnokin megsérült, tegnap még nem edzett a többiekkel, és kérdés, hogy felépül-e a meccsig.

A Slovan korábban még sosem játszott fehérorosz ellenféllel az európai kupaporondon, és a BATE sem találkozott még szlovák klubokkal. A szlovák és a fehérorosz együttesek egymás elleni meccseinek mérlege azonban a szlovákok számára kedvező: az eddigi nyolcból hat mérkőzés szlovák győzelmet hozott, kettő pedig döntetlennel ért véget.

Az égszínkékek jó formában várják a mérkőzést, ebben a szezonban nyolc tétmeccsükből hetet megnyertek, s csak egyszer döntetleneztek, éppen Tiraspolban, ami továbbjutást ért számukra. A bajnokságban a pozsonyiak legutóbb 4:1-es győzelmet arattak a Senica ellen.

A Boriszov ebben a naptári évben csak kétszer kapott ki, első idei bajnokiján a Sahtar Szoligorszktól, illetve a debreceniek elleni első mérkőzésen. Legutóbbi bajnokiján a fehérorosz együttes 3:0-ra nyert a Dnyepr Mogiljev ellen.

Az UEFA szektorbezárással sújtotta a pozsonyiakat a Sheriff elleni mérkőzésen tapasztalt rasszista bekiabálások miatt, ezért a Pasienky-stadion kapacitása 9500 főre csökkent. Tegnap kora délutánig már több mint 7000 jegy elkelt, így nem irreális, hogy telt ház lesz.

A találkozót a portugál Olegário Benquerenca vezeti, a visszavágóra jövő kedden kerül sor. Ha a Slovan nem jut tovább, akkor az Európa Liga csoportkörében folytathatja. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?