Storck: Norvégia a favorit, nincs veszítenivalónk

Budapest |

<div>A rivális norvég csapatot tartja az Európa-bajnoki pótselejtezős párharc favoritjának Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.</div><div>&nbsp;</div>

"Norvégia esélyesebb, de jó együttesünk van és készen állunk a meccsre" - jelentette ki a német szakvezető az első, oslói összecsapást megelőző szerdai sajtótájékoztatón. "Mindenkin azt érzem, hogy rendkívül fókuszált, nincs veszítenivalónk".    Storck elmondta, hogy a fejében már megvan a kezdőcsapat, de azt nem hirdette ki, mindössze annyit árult el szokásának megfelelően, hogy a sajtótájékoztatón szintén jelenlévő játékos, azaz jelen esetben Gera Zoltán tagja lesz a kezdő tizenegynek. A személyi kérdéseket illetően még a 100. válogatottságára készülő Király Gáborra tért ki, elmondása szerint a szombathelyi kapusban száz százaléknál is jobban bízik.    "Azért gondolom esélyesebbnek a norvég csapatot, mert több játékosuk szerepel a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában, mint nekünk" - mondta Storck a riválisról. A norvégok egyik legnagyobb erősségeként a rögzített szituációkat említette.    Arra a kérdésre, hogy mivel lehetne jó eredményt elérni a vasárnapi, hazai visszavágóra, azt válaszolta, az idegenben szerzett gól sokat jelenthet, erre fegyelmezett futballal van esélye csapatának, amelynek majd ki kell használnia a kínálkozó lehetőségeket.    "Nem egy meccsen kell megnyerni a párharcot. Nincs olyan nagy teher rajtunk, ez egy jó lehetőség. Elértük az előzetesen kitűzött célt, azaz a pótselejtezőt" - mondta Gera Zoltán.    A párharc első felvonása csütörtökön 20.45-kor kezdődik az 1926-ban megnyitott és legutóbb 2013-ban felújított, 28 ezer néző befogadására alkalmas Ullevaal Stadionban. A visszavágót vasárnap szintén 20.45-től rendezik a Groupama Arénában. A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:Király Gábor - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Leandro de Almeida - Németh Krisztián, Nagy Ádám, Gera Zoltán, Elek Ákos, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?