Sporttal a szlovák–magyar viszony javításáért

Komárom |

<p>Teremfocitornát szervezett a Selye János Egyetem testnevelési tanszéke. A tornára a győri Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara, a nyitrai Konstantin Egyetem Pedagógiai és Közép-Európai Tanulmányok Kara, valamint a nagyszombati Műszaki Egyetem kapott meghívást.</p>

„Abból a megfontolásból hívtuk életre ezt a rendezvényt, hogy a sport segítségével próbáljunk javítani a napjainkban egyre feszültebbé váló szlovák–magyar viszonyon. Az egyetemek a jövő értelmiségét adják, tehát úgy gondoltuk, ha diákkorban jó kapcsolatok alakulnak ki, barátságok szövődnek, arraajövőbenis lehet építeni” – mondta Dobay Beáta főszervező. A csapatok összeállítását is rendhagyó módon oldották meg: a fiúkat a helyszínen sorsolták csapatokba, mégpedig úgy, hogy minden csapatban képviselve legyen valamennyi egyetem. Sajnos éppen ez az elv – ami lényegében kifejezi az egész torna szellemiségét – nem felelt meg a nagyszombati hallgatóknak. „Bár az általunk megszólított tanárok örömmel fogadták felkérésünket, az egyetemistáknak nem tetszett a csapatösszeállítási rendszer, és lemondták részvételüket” – tájékoztatott Dobay Beáta. Anagyszombatiakra egyébként azért esett a szervezők választása, mivel Komáromban kihelyezett képzést folytatezazintézmény. A nyitrai hallgatókat Baráth László, a Közép-Európai Tanulmányok Karának dékánhelyettese kísérte el. Elmondása szerint magyar és szlovák nemzetiségű hallgatók egyaránt képviselik egyetemüket a tornán, és a legkisebb gondnemvolt a csapat összeállításával. Szavait megerősítette a nyitrai Marek Tomiš, aki másodikos testnevelés-etika szakos hallgató. „Több magyar barátom van, ezzel nincssemmigond. Néha ugratjukegymást,deinkábbcsaka tréfa szintjén, soha nem sértő módon – mondta. – Tény, hogy a nagypolitikában megromlott a szlovák–magyar viszont, ez az esemény viszont pozitív jelzés, a magunk eszközeivel egy kis lépést teszünkahelyzet javítására.”
A tornát a Selye Egyetem Kangoo Jumps és Breakó csoportjának bemutatója színesítette. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?