Sport: Négykarikás olimpia?

<div>Gyorsan elszállt a 16 nap, Szocsiban vasárnap kialudt a XXII. téli olimpia lángja. A játékokra némi túlzással a nyári jelző is ráillett volna.</div><div>&nbsp;</div>

Volt egyszer egy olimpia. Ellentmondásos, de ezt már a nyitány előtt is zengte az egész világ, s azt is, hogy gigantikus Putyin-show lesz belőle, bármennyire hirdeti is az olimpiai mozgalom, hogy politikától mentes akar maradni. Mindmáig nem sikerült, s félő, hogy nem is fog, pedig az ókori eszme értelmében így volna rendjén. Ez persze nem kis idealizmus.  Volt egyszer egy olimpia, amelyben szerencsére a főszerepet mégis a sportolókra osztották. Ők, a sokszor emberfeletti küzdelmük adja a rendezvény savát-borsát: megannyi csodálatra méltó eredményből, nem kevés meglepetésből és csalódásból áll össze a végső mozaik, és vonul be újabb fejezetként a Játékok történetébe. Mik voltak a legnagyobb bakik? Mire panaszkodtak a sportolók? Ki milyen eredménnyel zárt? Melyek voltak a legemlékezetesebb mozzanatok?  Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha az aktuális Vasárnapban elolvassák Urbán Klára riportját.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?