Sokat költött a Real-elnök

Madrid |

<p>Kevesebb mint három év alatt csaknem 300 millió eurót költött játékosbeszerzésre Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke. Ezzel az arányokat illetően máris "túlfizette" a spanyol királyi futballklub előző első emberét, Florentino Pérezt.</p>

Az elnöksége hat esztendejében 438,6 millióval apasztotta a "realisták" költségvetését, vagyis Calderón "félidőben" jelentősen vezet - írta a spanyol Marca és az El Mundo. A Marca, a legkelendőbb madridi sportnapilap arra hívta fel a figyelmet, hogy a 298,5 milliós kiadás ráadásul nem a támadóképesség javítását szolgálta, hanem a középpálya és a védelem erősítésére ment el.

Calderón 88,5 milliót költött kizárólag a középpályára, mivel ide hat embert is szerződtetett: Emersont (16 millióért), Mahamadou Diarrát (26), Gagót (20,5), De la Redet (4), Javi Garcíát (4) és frissiben Lassana Diarrat (18), ráadásul úgy, hogy többüket, elsősorban is a brazil Emersont kezdettől nem fogadták el a Real-szurkolók. Nem kevésbé sok pénzbe kerültek a középhátvédek: a Calderón-érában erre a szerepre eddig öt futballistát is igazoltak potom 59 millióért, köztük akad olyan - amint a Marca meg is nevezi: Garay -, aki még egy percet sem játszott a blancók első csapatában, jóllehet ára 10 milliót kóstált. A pénzpocsékolásnak tűnő költekezést bírálja az El Mundo is hétfői írásában, előrebocsátva, hogy Calderón nem érzékel krízist, és 2009-ben sem kíván takarékoskodni. Már az új, januári átigazolási időszakban lesznek újabb beszerzések, jóllehet a közelmúltban már két nevesebb játékos, az említett Lassana Diarra, és még őelőtte Klaas-Jan Huntelaar is a fővárosiakhoz írt alá. A sokak szerint egyenesen felelőtlen kiadások miatt mozgolódnak egyszerű drukkerek és Real-bérletesek egyformán, hogy elérjék: hívjanak össze rendkívüli közgyűlést az átgondolatlan pénzkiáramlás, a hibás financiális politika felülvizsgálata céljából.  (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?