Sok lövés után két gól

Pozsony. Újdonságot vezettek be az Inter I. ligás labdarúgócsapatának szombati, Dubnica elleni mérkőzésén: ha megszakadt a játék, pattogós zene bömbölt a hangszórókból, talán azért, hogy még nagyobb tempóra biztassa az egyébként sem sétafutballt játszó sárga–fekete fiatalokat.

Pozsony. Újdonságot vezettek be az Inter I. ligás labdarúgócsapatának szombati, Dubnica elleni mérkőzésén: ha megszakadt a játék, pattogós zene bömbölt a hangszórókból, talán azért, hogy még nagyobb tempóra biztassa az egyébként sem sétafutballt játszó sárga–fekete fiatalokat. Mentek is azok előre az első perctől kezdve az utolsóig, de a sok futásuknak, dinamikus játékuknak csak a meccs hajrájában lett eredménye.

Addig ugyanis a figyelemre méltó, lendületes játékuk nem kevés pontatlanságot szült, az utolsó átadás mindig elakadt, lövéseik pedig célt tévesztettek. Például már a harmadik percben egy szép és gyors akció után Drobňák tiszta helyzetben hibázott, majd a meccs során még nem egyszer hallatott magáról, mint a találat nélküli lövések mesterlövésze. Végül aztán mégiscsak kegyeibe fogadta a szerencse, a 71. percben fejjel szerzett vezetést a rosszul helyezkedő Kováč kapus mellett. Eddig a momentumig a hihetetlenül aktív, nagy kedvvel és megállás nélkül futó hazaiak nem tudták meglepni ellenfelüket, amely nem akart elmaradni tőlük, igyekezett lépést tartani velük, s bár a mezőnyben nem futballozott olyan kreatívan, gyors kontrái során néhányszor ráijesztett a vendéglátókra. Persze, a hazaiak győzelme azért is megérdemelt, mert szinte minden akciójuk befejezéseként tüzeltek kapura, tizenöt lövési kísérletük volt, ebből tízet kellett hárítania Kováč kapusnak. Kettőt nem tudott. A második hazai találat a véghajrában érte a vendégeket, két cserejátékos közreműködésével: Petráš villámgyorsan elfutott a jobb szélen, s a beadott labdáját Tomčák közelről pofozta a hálóba. A Myjava elleni kupameccs (0:3) és a Slovantól elszenvedett vereség után (0:3) tehát magára talált az Inter, dinamikus, lövésekben és helyzetekben gazdag összecsapáson szerezte meg a három bajnoki pontot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?