Sofron: „Karnyújtásnyira volt az álom”

hoki

Szimpatikus játékkal, összességében pozitív benyomás keltve búcsúzott az elit-vb mezőnyétől a magyar jégkorong-válogatott, amely az Ausztria ellen elveszített szétlövés után jövőre ismét a divízió I/A-ban szerepel majd.

A finn–lett közös rendezésű jégkorong-vb A csoportjának menetrendje maximálisan igazságosan alakult: a záró fordulóban az osztrák–magyaron dőlt el a bentmaradás kérdése, mindenféle számolgatás nélkül: amelyik csapat nyerni tud, megőrzi tagságát az elitben.

Szándékosan nem azt írtuk, amelyik csapat kikap, az kiesik, mert – az első két harmadban – Magyarország és Ausztria is minden idegszálásával a gólszerzésre összpontosított. A rendkívül élvezetes meccsen kétszer is vezettek Sofronék (1:0-ra és 3:1-re is), az osztrákok azonban kétszer is egyenlíteni a tudtak. A csapatok a harmadik harmadban hirtelen megijedtek a nagy téttől, így jöhetett a hosszabbítás, amelyben Sofron a mennybe mehetett volna, a remekül játszó fehérvári csatár azonban kihagyta a 2 az 1 elleni akciót. A rávezetések pedig nagyon nem mentek a társainak, 4-ből semmi lett a mérlegük, ellenben Bálizs Bence kétszer is kapitulált. A 2024-es, csehország elit-vb-n így Ausztria lesz ott, Kevin Constantine szövetségi kapitány védencei a divízió I/A-s vébén fognak játszani, vélhetően Olaszországban.

Csalódottságot érzek, míg a játékosok miatt szomorú vagyok. Kemény kilenc hónap munkája múlt a lehető legkisebb különbségen. Egy pici momentum döntött az osztrákok javára. Mint amikor gyermekként remélsz, vársz valamit, és fájdalmas lesz a vége – mondta az MTI-nek az amerikai szakember.

A meccsem két gólt szerző Sofronnak is nagyon fájt a kiesés. „Amiért küzdöttünk augusztus óta, vagy inkább egész pályafutásunk alatt, hogy bennmaradjunk, egy karnyújtásnyira volt. Megtettünk mindent, harcoltunk, és büszkén távozhatunk Tamperéből – jegyezte meg a csatár, aki a nyáron fogja eldönteni, hogy a jövőben szeretne-e a válogatottban játszani. Az első soros Sebők Balázs pedig jelezte is, pályafutása során mindenképpen át akarja élni még a bennmaradás élményét.

Ezzel a magyar válogatott most próbálkozott harmadjára. A 2009-es kloteni tornán még minden meccsét elveszítette a csapat, 2016-ban Szentpétervárban viszont már legyőzték a fehéroroszokat (5:2), és a németek elleni zárómeccsen egy hárompontos győzelem az álom megvalósulását jelentette volna – az 58. percben még 2:2-re álló találkozót végül 4:2-re nyerte Németország.

Idén pedig – a franciák skalpja mellett – az osztrákok elleni ki-ki meccs legutolsó momentumai döntöttek csak a búcsújukról. De a másik öt csoportmérkőzésen, a legnagyobb favoritok ellen is volt, hogy akár két harmadon keresztül is teljesen partiban voltak. Ami pedig a jól szervezett játék mellett még szimpatikusabbá teszi a teljesítményüket, hogy minden meccsen megszerezték legalább a becsületgólt. Összehasonlításképp: a két, hétfő esti meccset nem számolva összesen 14 alkalommal nullázott egy-egy csapat a vb-n, a franciák és a szlovének egyaránt háromszor maradtak gólképtelenek.

Másrészt, javítanivaló is akad bőven a magyar csapat játékában. „Az emberelőnyös és -hátrányos játék nem érte el a kívánt színvonalat. Az egész tornán egyetlen gólt lőttünk fórban, viszont 11-et kaptunk hátrányban. De a kapus Bálizs Bence teljesítményével elégedett vagyok. Horváth Dominik személyében egy fiatal, 22 éves kapusunk is volt, aki rutintalan, és talán ha Rajna Miklós nem sérült volna meg a felkészülés utolsó napjaiban, akkor ezen a poszton is versenyképesebb lett volna a csapat – értékelt Constantine, aki a hírek szerint írásbeli teszteket is bevezetett a kerettagok számára.

Emellett az NHL-es tapasztalatokal is rendelkező fehérvári edző a kevés kapura lövést is megemlítette, a magyar csapat 15 lövést jegyzett meccsenként, szerinte ennek a duplája lenne kívánatos ezen a szinten.

A válogatott legponterősebb játékosa Sebők és Bartalis István lettek 5-5 ponttal (1+4), míg Sofron négy góljával a legeredményesebb. A lőtt és kapott gólokat összegző úgynevezett plusz/mínusz mutatóban csak Bartalis (+2) és Erdély Csanád (+1) zárt pozitívan.

A svéd élvonalban játszó Galló Vilmos szerint bebizonyították, hogy éretté váltak az elit-vb szintjére, és most csak egy hajszál választotta el őket attól, hogy a válogatott történetében először bennmaradjon a legjobbak között. „A cél ez volt, ezért hajtottunk. Nem jó érzés büntetőkkel kikapni és búcsúzni – nyilatkozta a Linköping csatára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?